Újra megjelent Magyarországon a madárinfluenza

A madárinfluenza H5N8 altípusának jelenlétét igazolta március 25-én egy Bács-Kiskun megyei kacsatartó gazdaságban a Nébih laboratóriuma. Az állategészségügyi szakemberek az érintett 32.500 pecsenyekacsa leölését már gyanú alapján megkezdték. A járványügyi nyomozás folyamatban van.

200326_kacsa_660_220

A Bács-Kiskun megyei Csólyospálos közelében található kacsatartó gazdaságban azonosította tegnap a madárinfluenza vírusát a Nébih laboratóriuma. Az összesen mintegy 32.500 pecsenyekacsát számláló gazdaságban a hétvégén megemelkedett elhullást tapasztaltak, továbbá megjelentek a betegségre jellemző klinikai tünetek is.

A hatóság a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtette. Többek között a fertőzött állományok leölését már gyanú alapján megkezdték a szakemberek, továbbá a gazdaság körül kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet és a 10 km sugarú megfigyelési körzetet. A betegség megjelenésének mikéntjére a folyamatban lévő járványügyi nyomozás adhat majd magyarázatot.

A vándormadarak vonulása miatt a vírus továbbra is folyamatos veszélyt jelent a baromfiállományokra.   Emiatt továbbra is érvényben van a baromfik zárt tartásának kötelezettsége. Szintén kötelező a járványvédelmi minimum feltételek teljesítése, azaz a baromfikat zárt helyen kell etetni, itatni, valamint a takarmányt és az almot is zárt helyen kell tárolni.

A madárinfluenza betegséggel kapcsolatos információk, tájékoztatók elérhetőek a Nébih tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza