Újabb krízisszállás épül bántalmazott nőknek Bécsben

Az osztrák főváros újabb, ötven férőhelyes védett házat épít bántalmazott nők és gyermekeik számára. 2022-től így városszerte már öt krízisszállón találhatnak menedéket a családon belüli erőszak elől menekülő bécsi nők.

“Azért van szükség Bécsben egy újabb krízisszállóra, mert 2027-re várhatóan kétmillió lakosa lesz a városnak és ki akarjuk bővíteni a bántalmazott nők védelmét szolgáló hálózatot” – magyarázta Kathrin Gaál nőügyekért és lakásépítésért felelős városi tanácsnok a lépés hátterét. Az osztrák fővárosban így 2022-re összesen 225 férőhely áll majd a párkapcsolati, illetve családon belüli erőszak elől menekülő nők rendelkezésére, amivel Bécs messze túlteljesíti az Európa Tanács irányelvét.

Bécsben jelenleg négy krízisszállás működik összesen 175 férőhellyel, ahol 2017-ben összesen 624 nő és 640 gyerek talált menedéket. A város által üzemeltetett segélyvonalat tavaly 6.749-en hívták, míg személyesen 1.147-en, e-mailben pedig 1.660-an kértek tanácsot és segítséget.

Az osztrák fővárosban éppen 40 éve, 1978-ban kezdte meg működését az első krízisszállás, majd 2002-ben nyitott meg a negyedik. Fennállásuk óta a négy intézményben összesen 17.371 nőnek és 17.071 gyereknek nyújtottak segítséget, hogy kiszabaduljanak a bántalmazó kapcsolatból. Az ötödik krízisszállást várhatóan 2020-ban kezdik építeni és 2022-re készül el.

“Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt négy évtizedben nők és gyerekek ezreinek tudtunk segíteni, hogy ki tudjanak lépni a bántalmazó kapcsolatból. A családon belüli erőszak elleni küzdelem fontos része azonban a nők anyagi függetlenségéért és valódi egyenjogúságáért való harc. Minél önállóbb és öntudatosabb ugyanis egy nő, annál sikeresebben tud megszabadulni egy bántalmazó kapcsolattól”- magyarázza Martina Ludwig-Faymann, a Wiener Frauenhäuser elnöke.

A negyven éves jubileum alkalmából egy jótékonysági estet is tartottak, amelynek teljes bevételével egy olyan projektet támogatnak, amely a krízisszállók lakóinak biztosít jogi képviseletet például a válás során.