Újabb beszállítókaput ad át a Budapest Airport

Augusztus elejére birtokba vehetik az utasok és a légitársaságok a Budapest Airport 2B Terminálján az új utashidat és a hozzá kapcsolódó beszállítókaput. Ezzel véget ér a SkyCourt építésével összefüggő átalakítás-sorozat, amelyben a „régi” 2A és a 2B Terminál belseje is teljes mértékben megújult.  

Gőzerővel folytatódnak a felújítási munkák mintegy 3 500 négyzetméternyi betonfelületen a Budapest Airport 2B Termináljának ún. forgalmi előterén. Ez az a terület, ahol repülőgépek földi kiszolgálása zajlik, ez az utasgépek „parkolóhelye”. Az építők kijavítják a teherhordó betonfelület hibáit, eltávolítják a régi felfestéseket, korszerűsítik és karbantartják a beszállítófolyosó berendezéseit. A régi „38”-as számú utashidat a központi terminál épület, a SkyCourt építése miatt kellett kivenni a forgalomból és mostanra sikerült minden akadályt elhárítani az új repülőgép állóhely kiépítésének az útjából.

A repülőtéri zsargonban azóta „39-es” állóhelynek elkeresztelt részen akár „D” kategóriájú (Code D) utasgépek is beállhatnak. Ilyen pl. a Boeing 767-es, az MD-11-es vagy az Airbus A 310-es, amelyek akár 300 utast is szállíthatnak. Az új beszállítókapu és az utashíd olyan kialakítást kap, hogy akár schengeni, akár nem-schengeni járatokat is kiszolgálhat a 2B Terminál és a SkyCourt találkozásánál. A napokban megkezdődik az új nyomvonal felfestése, amely segíti a pilótákat abban, hogy pontosan rá tudjanak állni a repülőgéppel a „csőre”. A jövőben itt parkoló repülőgép ráadásul éppen a SkyCourt előtt keresztben áll majd, így az új utasforgalmi csarnokból remek kilátás nyílik az előtéren zajló sürgésre a repülőgép körül.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*