Új történelmi csúcson az OTP

Spread the love

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 531,11 pontos, 1,32 százalékos emelkedéssel, 40 819,55 ponton zárt hétfőn.

    A részvénypiac forgalma 9,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest, a legnagyobb mértékben az OTP, amely új történelmi csúcson fejezte be a kereskedési napot. A fúzióra készülő Konzum 6,8 százalékkal, az Opus pedig 3,28 százalékkal esett.
    Péntek Balázs, a Raiffeisen Bank üzletkötője az MTI-nek elmondta, egész Európában emelkedtek az árfolyamok. A BUX felülteljesítő volt, a német DAX index például 0,5 százalékkal kisebb mértékben nőtt. Az amerikai piacok 1 százalékos pluszban nyitottak. A fejlődő piacok jelentősebb mértékben tudtak emelkedni, mint a fejlettek. A jó hangulat segítette az OTP-t abban, hogy új történelmi csúcsra emelkedjen – tette hozzá.
    A Mol 22 forinttal, 0,68 százalékkal 3280 forintra erősödött, 663,2 millió forintos forgalomban.
    Az OTP-részvények ára 290 forinttal, 2,46 százalékkal 12 100 forintra nőtt, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki.
    A Magyar Telekom árfolyama 5,50 forinttal, 1,16 százalékkal 467,50 forintra csökkent, forgalma 352,5 millió forint volt.
    A Richter-papírok árfolyama 95 forinttal, 1,82 százalékkal 5310 forintra emelkedett, forgalmuk 1,9 milliárd forintot ért el.
    A BUMIX 4006,15 ponton zárt hétfőn, ez 16,23 pontos, 0,41 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Forrás:MTI

 

Comments are closed.