Új KKV-hitelprogramok, több mint 200 milliárd forint friss forrás az MFB-nél

A piaci igények alapján több új pénzügyi megoldás bevezetéséről döntött a Magyar Fejlesztési Bank (MFB). A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások számára elérhető programok többek között az agráriumban tevékenykedő vállalkozások beruházásait segítik, de forráshoz juthatnak a szomszédos országok vállalkozásaival együttműködő hazai mikro-vállalkozások is. A jelentős érdeklődésnek köszönhetően 200 milliárd forintra emelkedik a pénzügyi vállalkozásoknál elérhető „MFB Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Konstrukció II.” elnevezésű hitelprogram keretösszege, amely újabb két évig, 2022. január végéig igényelhető.

A KKV szektor fejlesztésére vonatkozó gazdaságpolitikai célokkal összhangban, az MFB stratégiájának fókuszában továbbra is a pénzügyi hiányosságok kezelése, a KKV-finanszírozási megoldások szélesítése áll. Ennek mentén dolgozta ki az MFB a most megjelenő új termékeit, amelyek a hagyományosnak mondható hitelcélok mellett a mezőgazdasági fejlesztéseket, az ebben az ágazatban tevékenykedő vállalkozások versenyképességének növelését is célozzák.

A vissza nem térítendő támogatások előfinanszírozására is felhasználható az MFB Agrár Hitelprogram, amely három Vidékfejlesztési pályázathoz kapcsolódóan támogatja a mezőgazdasági termékek értéknövelését, a piacra jutást elősegítő technológiai fejlesztést, illetve a borászat termékfejlesztését és erőforrás hatékonyságának növekedését, valamint az ágazat feldolgozóiparának korszerűsítését. A 100 milliárd forint keretösszeggel induló program keretében igényelhető hitel összege minimum 100 millió forint, maximum 1 milliárd forint lehet, a futamidő pedig maximum 10 év. A program közvetlenül az MFB-nél igényelhető.

Elsősorban a szomszédos országok vállalkozásaival együttműködő hazai cégeket célozza meg az MFB Régió Versenyképességi Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Program. A pénzügyi vállalkozásokon keresztül igényelhető, összesen 5 milliárd forintos keretösszeg beruházási, forgóeszköz- és akvizíciós hitel formájában nyújt segítséget a mikro-vállalkozásoknak. A Program keretében ügyletenként és ügyfelenként minimum 1 millió forint, maximum 50 millió forint hitel igényelhető. A futamidő beruházási és akvizíciós hitel esetében maximum 10 év, forgóeszközhitelnél maximum 5 év lehet.

Megújul az MFB Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Konstrukció II. Program is, amelyet továbbra is pénzügyi vállalkozásokon keresztül érhetnek el az érdeklődők. A népszerű program keretösszege az eddigi duplájára, 200 milliárd Forintra emelkedik. Jelentős újítás, hogy az MFB lehetővé teszi a mezőgazdasági célú beruházások finanszírozását, illetve a változó kamatozás mellett mostantól fix kamatozással is igényelhető a kölcsön. A program igénybevételének határideje is kedvezően változik: két évvel tovább, 2022. január 31-ig érhető el.

Az új hitelprogramok kidolgozása és a már meglévők megújítása során az MFB számára továbbra is fontos szempont, hogy olyan kedvező pénzügyi forrásokat biztosítson a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, amelyek elősegítik versenyképességük fenntartását, folyamatos fejlődésüket és tervezett beruházásaik megvalósítását. A most meghirdetett, összesen több mint 200 milliárd forint forrást biztosító programok többféle vállalkozásméret, ágazat és élethelyzet esetében kínálnak előnyös finanszírozási megoldást.