Új csapat, új sisak, új eredmények

Korábban már, hírül adtuk, hogy az idei esztendőtől immár három generáció nyomja a gázt a versenypályákon a Gender Racing színeiben. Ugyanis a csapattulajdonos kisfia ifjabb Gender Tamás, aki edzések szintjén már jó ideje koptatta a versenypályákat apukájával egyetértésben elérkezettnek látta az időt, hogy éles versenyben is kipróbálja magát.

Első versenyét az év elején, egy osztrák versenyhétvégén futotta a Mikromax kategóriában. Azóta már több bajnoki fordulón is sikeresen gyűjtötte a versenykilométereket és nemrég a kis induló pályafutása egy komoly fordulóponthoz érkezett.

Részt vett egy ismerkedő teszten az osztrák VPD Racingnél ahol amellett, hogy nagy szeretettel fogadták a sportághoz való érett hozzá állását és a gyorsaságát is észrevették. Így egy rövid tárgyalás és további ismerkedés után úgy döntött a kis családi kupaktanács, hogy Tomika ebben a csapatban folytassa a versenyzést a komoly szakmai távlatokat kínáló környezetben!

A VPD-vel teljesített edzések és versenyfutamok már a javuló köridőkben is igazolták a váltás helyességét. Tomika az osztrák csapatban is két kiváló magyar szakemberrel dolgozhat a versenyek során a Kurgyis testvérek, Róbert és Zsolt személyében, akikkel kis versenyzőnk nagyon hamar megtalálta a közös hangot az eddigi munka során. A legutóbbi osztrák bajnoki fordulón Szlovéniában már egy erős mezőnyben az előkelő, hatodik helyen végzett.

Az új generációs kis versenyzőnek az új professzionális csapat mellé egy új profi sisak is dukál, mely nemrég érkezett meg a BELL márka egyedi darabokat gyártó részlegétől ahol az F1-es versenyzők fejvédői is készülnek. Az új karbon sisak design terve a legifjabb versenyzőjére is méltán büszke apuka ötleteit és munkáját dicséri. A sisak természetesen a Gender Racing hagyományos színeiben pompázik, egy új színnel kicsit Tomikára formálva. Valamint nem hiányozhat róla a GRT és az új gokart csapat logoja sem. Reméljük elhivatott kis tulajdonosa sok szép eredményt és győzelmet produkál majd az új fejvédőt viselve!

Gender Tomika új gokart csapatában nem mellesleg már rögtön illusztris és szintén komoly családi autósport hagyományokat ápoló csapattársak közé csöppent. Például szintén a VPD-nél versenyeznek az ismert osztrák F1-es versenyző Alexander Wurz csemetéi is. És hát gondoljunk csak bele, hogy most milyen szívesen nézzük is vissza a jelenlegi F1-es versenyzők gyermekkori gokartos felvételeit, a már akkor elkezdett komoly kis párharcokat, melyeket aztán ugyanúgy tovább folytattak az évek folyamán az egyre nagyobb és drágább versenygépekkel, mint most a nemrég Verstappen és – az amúgy szintén BELL sisakban versenyző – Leclerc esetében!

A hétvégén pedig következik az újabb megmérettetés a Kecskeméti Gokart Stadionban az aktuális bajnoki fordulón melynek történéseit már kis versenyzőnk hivatalos Facebook oldalán www.facebook.com/gendertomikadriver is követhetik majd.