Túraautó-vk – Marokkóban mutatkozik be az új sorozat

A hétvégén a marrákesi versennyel mutatkozik be a túraautó-világkupa (WTCR).

    A világbajnokság (WTCC), illetve a TCR-sorozat összeolvadásából született szériában a tavalyi vb-ezüstérmes Michelisz Norbert a gyári Hyundai pilótájaként szerepel, rajta kívül két magyar pilóta indul, a Zengő Motorsporttól Nagy Norbert és Szabó Zsolt.
A versenyhétvégék első napján – rendszerint szombaton – egy időmérő mellett egy futamot rendeznek majd. A WTCC-ben a korábbi években alkalmazott rendszer szerint a vasárnap egy három szakaszból álló időmérővel kezdődik. Ennek eredménye alapján a második viadalon az első tíz helyezett fordított sorrendben áll fel a rajtrácsra, míg a harmadik, záróversenynek a kvalifikáció szerinti pozícióból vágnak neki a pilóták.
A szombati viadalért a sorozat honlapja szerint 27, 20, 17, 14, 12, 10, 8, 6, 4 és 2 pont jár az első tízben záróknak. A második futamot követően 25, 18, 15, 12, 10, 8, 6, 4, 2 és 1 ponttal gazdagodnak a versenyzők, míg a fő futam első tíz helye rendre 30, 23, 19, 16, 13, 10, 7, 4, 2 és 1 pontot ér.
A kilenc versenyhétvégéből álló WTCR-sorozat Magyarországra is ellátogat, a mogyoródi futamra április 28-án és 29-én kerül sor.

Forrás:MTI