Tulajdonrészt vásárolt a Magyar Takarékszövetkezeti Bank a Hungarikum Biztosítási Alkusz tagvállalatában

Huszonöt százalékos tulajdonrészt vásárolt az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. tulajdonát képező HUNBankbiztosítás Kft.-ben. – közölte az MTB az MTI-vel kedden.

    A megállapodás értelmében a Takarékbank országos fiókhálózatában a harmadik negyedévben elindul a lakossági, kis- és középvállalati, valamint nagyvállalati biztosítási termékek értékesítése.
    A közleményben idézik Vida Józsefet, a Takarékbank elnök-vezérigazgatóját, aki szerint a megállapodás mérföldkőnek számít a magyarországi bankbiztosítási szektorban, hiszen az eddig megszokott egy bank, egy biztosítós modell helyett az új kezdeményezés több biztosítós értékesítési modellt valósít meg. Ez lehetőséget teremt arra, hogy szeptembertől a biztosítási piac valamennyi szereplőjének termékeiből választhassanak az ügyfelek a Takarékbank fiókhálózatában – tette hozzá.
    A Takarék csoport országos lefedettségű, univerzális kereskedelmi bankja a korábbi takarékokat tömörítő Takarékbank Zrt. az ország legnagyobb fiókhálózatát működteti, 1,1 millió ügyfelet szolgál ki.
    Korábbi közlés szerint az MTB 2019-ben 7,2 milliárd forintos nettó kamatbevétel, 6,6 milliárd forintos nettó jutalékbevétel és 13,9 milliárd forint nettó üzleti eredmény mellett 8,3 milliárd forint eredményt ért el, mérlegfőösszege 815 milliárd forint volt.

Forrás:MTI