Túl a századik adáson a Ridikül

Századik adásához érkezett a napokban az M1 talkshowja, a Ridikül. A tavaszi és az őszi évadban közel négyszáz vendég fordult meg a műsorban, néhányuk nem is egyszer. A Ridikül formabontó műfaja attól érdekes, hogy ismert emberek beszélnek hétköznapi történeteikről, ugyanakkor a téma szakértői is megszólalnak. Az elmúlt száz adásban szó esett női problémákról, örömökről és küzdelmekről, megannyi személyes tapasztalat hangzott el, amelyből nemcsak a résztvevők, de természetesen a tévénézők is tanulhatnak. A meglepetés vendégek népszerű és ismert férfiak, olyanok, akiknek van véleményük a témában és hangot is adnak annak.

Ridikül forgatás-Fotókredit-MTVA-Nagy Zoltán-20130930 (64)_resize

Jakupcsek Gabriella műsorvezető azt mondta: tavasszal, a műsor indulásakor bíztak benne, de nem gondolták, hogy ilyen pozitív fogadtatásban lesz részük.

–          „ A Ridikül ma már ügy lett. Elindítottunk egy olyan beszélgetési formát, amely hiánypótló, és amire van igény, látjuk ezt a több ezer nézői levélből is. Azt tapasztaljuk, hogy a közélet ismert szereplői, művészek, sportolók, televíziós személyiségek szívesen jönnek a műsorba, ahogy a téma jeles hozzáértői is.”

A Ridikül szintén egyedi a tekintetben, hogy rengeteg a pozitív visszajelzés a nézők részéről, akik gyakran témajavaslatokkal és hozzászólásokkal segítik a szerkesztők munkáját, így elindult egy olyan párbeszéd a műsorkészítők és a nézők között, amely szintén példaértékű.

Az elmúlt két évadban többek között olyan közismert emberek tették tiszteletüket a műsorban, mint Törőcsik Mari, Jókai Anna, Gór-Nagy Mária, Moór Marianna és Rost Andrea, míg a férfiak közül elfogadta a meghívást mások mellett Ernyei Béla, Feldmár András, Bodrogi Gyula és Müller Péter is.

Ridikül továbbra is minden hétköznap 17: 40-kor az M1-en!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*