Trump megköszönte az elmúlt négy évet, és sok sikert kívánt a következő kormánynak

Donald Trump leköszönő amerikai elnök az Andrews támaszponton szerdán elmondott búcsúbeszédében megköszönte az elmúlt négy “rendkívüli évet”, és sok sikert kívánt a következő kormánynak.

    Megjegyezte: az alapokat lerakták, így minden lehetőség adott, hogy az új adminisztráció látványos dolgokat hajtson végre.
    “Úgy gondolom, nagy sikerük lesz” – tette hozzá, aláhúzva, hogy az ország jövője még sohasem nézett ki ennyire biztatóan.
    “Hihetetlen dolgokat vittünk véghez” – mondta a leköszönő vezető.
    Kiemelte: újjáépítették az amerikai hadsereget, csökkentették az adókat, munkaerőpiaci reformokat hajtottak végre, és évek helyett mindössze kilenc hónap alatt sikerült kifejleszteni a koronavírus elleni vakcinát. Aláhúzta: erőfeszítéseik a következő hónapokban be fognak érni, és ez a gazdaságon is látszani fog.
    Keményen dolgoztunk, és mindent beleadtunk, annak ellenére, hogy sok nehézséggel kellett megküzdenünk – hangoztatta.
    Trump egyúttal megemlékezett a koronavírus-járvány áldozatairól és családtagjaikról, és együttérzéséről biztosította őket.
    A távozó elnök megígérte: nem tűnik el, követni fogja az eseményeket, mindig harcolni fog az amerikai népért, és “valamilyen formában visszatér”.
    Trump több mint egy hét után először jelent meg a nyilvánosság előtt – emlékeztetett a CNN amerikai hírtelevízió.
    Donald Trump helyi idő szerint szerda reggel hagyta el a Fehér Házat a Marine One elnöki helikopter fedélzetén feleségével, Melania Trumppal floridai birtoka, Mar-a-Lago felé.
    Ő az első elnök 1869 óta, aki nem vesz részt utódja beiktatásán.

Forrás:MTI