Továbbra is 3 százalék körüli inflációval és növekedéssel számol a Raiffeisen az idén

A Raiffeisen előrjelzése szerint az idén 3,2 százalékos gazdasági növekedés és az év második felében 3 százalék feletti infláció várható, ami jövőre megközelítheti a 4 százalékot is – mondta Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője.

    Hozzátette: a magyar makrogazdaság egészséges, kiegyensúlyozott “korszakát éli”, szép lenne, ha ez a pálya fennmaradna akkor is, amikor sokkal kevesebb uniós forrás érkezik majd. A növekedésben előrelépés, a költségvetésben egyensúly alakult ki, és az inflációban is jelentős változás indult – sorolta.
    Elmondta, a 3-as szám mentén alakulhatnak az idén és a következő években a fontos gazdasági mutatók, a bruttó hazai termék (GDP) növekedése és az infláció, valamint a GDP-arányos államháztartási hiány is. A versenyképességi tanácsról elmondta, jó dolognak tartja, hozzátéve, hogy az euróövezetben előírás is egy ilyen testület felállítása. Úgy vélte, a “legtöbb teendő az állam környékén van”,  és a legfőbb feladat, hogy csökkenjen az ország leszakadása.     A Raiffeisen prognózisa szerint nem lesz nagy üzemanyagár-csökkenés az év második felében, viszont az élelmiszerek és a szolgáltatások terén egyre erősebb az áremelkedés. Így az infláció az év második felében tartósan 3 százalék körüli, vagy azt meghaladó lesz, majd jövőre tovább erősödik és egyre közelebb kerül a 4 százalékhoz.     A szakértő szerint továbbra is a lakossági fogyasztás a “legerősebb bástyája” a növekedésnek, a bank idén 11-12 százalékos bérnövekedést prognosztizál átlagosan.     Elmondta, az államháztartás GDP-arányos hiányát is 3 százalék környékére várják jövőre, idén is a kormány által előrejelzett 2,4 százaléknál magasabb lehet a mutató. Ennek legfontosabb magyarázata, hogy 2018 és 2019 is választási év lesz – mondta.     Úgy vélik, a kormány minél jobban igyekszik majd kihasználni a fiskális mozgásteret, hozzátéve, hogy további költségvetési intézkedéseket várnak, nyugdíjemelést és adócsökkentést tartva leginkább valószínűnek.     Pálffy Gergely, a Raiffeisen elemzője szerint az euróövezetben egyre erősebb, idén 2 százalék körüli gazdasági élénkülés várható, aminek továbbra is a lakossági kereslet a fő húzóereje. Pozitívumként emelte ki, hogy a beruházási és fogyasztói bizalmi indexek többéves csúcson vannak, ami idővel látható lesz a reálgazdasági statisztikákban is.     A szakértő szerint idén 1,8 százalék körül alakulhat az infláció az euróövezetben a tavalyi 0,2 százalék után. Úgy vélte, ez elég lehet arra, hogy elkezdjenek változni a kamatpálya-várakozások és 2018 második felében, utolsó negyedévében várható az első kamatemelés az Európai Központi Banknál (EKB).     

Blahó Levente, a Raiffeisen elemzője elmondta, az Egyesült Államok gazdasága stabil és erős, a munkanélküliség 10 éves mélyponton van, 4,5 százalékon, a teljes foglalkoztatottság küszöbén.     Úgy vélte, a 2 százalékos inflációs cél meghaladása nem gond, van tér arra, hogy akár 2,5 százalékig is emelkedjen, aminek elsősorban az olaj világpiaci árának megugrása lehet az oka.     A szakértő szerint a piac két kamatemelést vár az idén az amerikai jegybank szerepét betöltő Fedtől, júniusban és szeptemberben, amihez hozzájárul, hogy óriási, 4000 milliárd dollárra rúgó mérlegfőösszegének csökkentése is szóba került, amivel elodázzák a további kamatemelést.     Kitért arra, hogy az OPEC május végén dönt a kitermelés-csökkentés meghosszabbításáról, ami valószínűleg bekövetkezik, ha Szaúd-Arábia vállalja nagy részét. A szakértő nem számít a nyáron nagy olajáremelkedésre, de ősszel már lehetséges.