TÖRTÉNELMI SIKER: Kiss Norbi vezeti az Európa-bajnokságot!

Spanyolországban, Navarrában rendezték a Kamion Európa-bajnokság idei második versenyhétvégéjét. Az OXXO Energy Truck Race Team két magyar pilótája bizakodva vágott neki a szombati napnak, hiszen Kiss Norbi Misanoban két Pole pozícióval kezdte a szezont, Major Benedek pedig új fejlesztésekkel érkezett a spanyol futamra.

Az időmérőre indulva Beninek elfolyt a kormányszervóból az olaj, így nem tudott kimenni a pályára, Norbi viszont a harmadik rajthelyet szerezte meg, két nagy riválisa, Albacete és Hahn mögött.

Az első futam rajta előtt Hahn generátora felrobbant, így a felvezető körön kiállt Norbi elől. A rajtot követően az első kanyarban baleset történt, kamionok maradtak a pályán, így piros zászlóval leintették a futamot, és mindenkinek vissza kellett állni eredeti helyére. Ez Beninek jött a legrosszabbkor, ugyanis a 20. helyről egy kör alatt a 12. helyre jött fel, de mehetett vissza a mezőny végére a második rajtra. Beni tehát másodszor vághatott neki a futamnak az utolsó helyről, és hatalmas csatákban feljött a 9. pozícióba, egy spanyol pilóta mögé, aki mindent bevetve védte a 8., a második futamban Pole-t érő helyét, Beni pedig tisztán nem tudott előzni, így maradt kilencedik, ami az utolsó helyről indulva nagy teljesítmény.

Az újraindítás után Norbi megtartotta második helyét, és a futam vége felé már támadta Albacetet, de a piros zászló miatti plusz két kör alatt kifogyott a pontosan kiszámított fékhűtő vize, így nem tudott előzési manőverbe kezdeni, bejött a második helyen, amivel átvette a vezetést a bajnokságban.

A második futamnak a kilencedik helyről vághatott neki Beni, az első kanyarban Reinert picit leszorította, így hátrébb esett a még mindig csak 17 éves pilóta, de foggal-körömmel harcolva a visszaszerezte a kilencedik helyet, és újabb 2 Eb pontot begyűjtve zárta a szombatot.

Kiss Norbi pont Beni elől, a 7. helyen rajtolt, és viszonylag hamar felért a második helyre, de addigra az élen haladó Vrseckynek már nagy előnye volt, amit csak az utolsó pár körre tudott ledolgozni Norbi. Amikor már támadási pozícióban volt pilótánk, megint közbeszólt a technika, ugyanis az összes fékkel kapcsolatos visszajelző műszer elsötétült, így lassítania kellett, majd egyszer csak visszajött minden, és Norbi újra utolérte a Buggyrát. Támadni viszont már nem volt ideje – csupán 1 kör kellett volna még -, így szombaton másodszor is a dobogó második helyén végzett, összesen 24 Eb pontot szerezve a navarrai első napon. Norbi az Európa-bajnokság élén várhatta a vasárnapot, előnye 4 pont volt Albacetevel, 12 Lackoval és 14 Hahnnal szemben.

Szombat éjjel váltót cserélt a csapat Norbi kamionján, majd az időmérőn nekivágtunk a Pole-nak, de az utolsó szektorban nem lehetett megverni a hazai versenyzőt, Albacetet, így Norbi második lett.

Beni kamionja jól működött, és az ifjú pilóta be is jutott vele a Super Pole-ban, ahol a nyolcadik helyet szerezte meg. A rajtja jól sikerült, nyolcadiknak fordult, majd végig Reinert nyomában autózott, de nem volt lehetősége támadni, ráadásul a fordított rajtrács miatt a második futamon Pole-t ért a helyezése, így inkább óvta a gumikat, és bejött a nyolcadik helyen.

Norbit a rajt utáni első kanyarban meglökte hátulról Hahn, emiatt elment mellette Bösiger, akitől még visszavette helyét Norbi, de Albacetet csak a futam végére érte utol, így előzésre nem volt lehetősége, a második helyen intette le a kockás zászló.
A második futamban a Pole-ból rajtolva Beni az első kanyarban összeakadt Reinert-tal, emiatt megelőzte egy Buggyra, ezután pedig a váltója kezdett el rendetlenkedni, így visszaesett a hatodik helyre. Onnantól már tudta tartani a tempót az előtte haladó pilótákkal, lelépett üldözői elől, és behozta kamionját a hatodik, 5 Eb pontot érő helyen.
Kiss Norbi a hetedik helyről kezdte a második futamot, és folyamatosan jött fel, egészen a harmadik helyig, ahol Vrsecky autózott előtte. Rajta fennakadt picit Norbi, jól védekezett a Buggyrás, de az első hibánál bebújt neki pilótánk, és átvette a második helyet.Az élen haladó Hahn már akkora előnnyel vezetett, hogy nem volt esély utolérni, így Norbi a hétvége folyamán negyedszer is a második helyen végzett.
Kiss Norbi Navarrában minden futamon dobogón állt – mindegyiken második lett -, 48 Eb pontot szerzett, ami azt jelenti, hogy – a csapat történelmében először – Kamion Európa-bajnokság éllovasaként várhatja a következő, Nogaroi versenyhétvégét!