Törökországban folytatják

Amber-Torok_Rali-murva

A hétvégén az ősszel újraindított Rali Világbajnokság következő helyszínére érkeznek meg a csapatok. Egy régi-új helyszín következik a Rali Világbajnokságban. A Lengyel Ralit váltó Török Rali tavalyelőtt tért vissza a vb porondjára. Az Észt Ralival ellentétben ez a megmérettetés eleve is ott volt a versenynaptárban, igaz egy héttel később lett volna. Nem új a helyszín, a versenynaptár egyik leglassabb murvás raliján otthon érzi majd magát a mezőny nagy része.

2018-ban hét év kihagyás után tért vissza a Rali Világbajnokságba a Török Rali. A Lengyel Rali helyét átvevő helyszín nagy túlélőnek számít, hiszen az elmúlt években hol kiesett, hol visszakerült a versenynaptárba. Korábban tél végén, nyáron vagy éppen ősszel rendezték meg ezt a megmérettetést. A verseny zaklatott sorsát jelzi az is, hogy most is felmerültek ellenérvek ez ellen a ralin ellen, de úgy tűnik azok nem értek célba. A hétvégén Törökországba csapnak össze a ralis csapatok, ahol a puha és gyors murvás észt utakat a durva és köves murvás török utak váltják.

Az időjárásra idén valószínűleg sem lesz panasz, így ősszel sem. Verőfényes napsütést jósolnak vasárnapra helyi zivatarokkal. 35 fokos hőmérséklet várható, amivel az év egyik legforróbb ralija vár a mezőnyre, s bizony ez sem könnyíti meg a csapatok dolgát.

A Toyota nagyon elégedetten hagyta el Észtországot. A csapat és francia pilótája, Sebastien Ogier vezeti az egyéni és a gyártói ponttáblát. Két másik pilótája, Elfyn Evans a második, az ifjú tehetség, Kalle Rovanpera pedig a negyedik helyet foglalja el az egyéni ponttáblán. Nem lesz könnyű dolga ralisoknak a hétvégén. Por, forróság és nagyon töredezett nehéz utak várhatóak Törökországban.

2019-ben Sebastien Ogier húzta be az első helyet akkori csapatával a Citroennel. A francia márkának nagyon feküdt a terep. Kérdés, hogy a Toyotával mi lesz idén. Ogier minden bizonnyal azon lesz, hogy megismételje tavalyi sikerét, de ehhez azonban lesz egy-két szava az ellenfeleinek is. Ám Ott Tanak és Thierry Neuville is áldozatul esett a forróságnak és a köves hegyi utaknak 2019-ben. Esapekka Lappi az utolsóelőtti gyorsaságin félig megpördült és defektje is volt, de még így is második lett a magára találó Andreas Mikkelsen előtt. Ogiernek idén még azzal is meg kell küzdenie, hogy elsőként rajtolóként az övé lesz a sepregető autó a többiek előtt, amiből a mögötte jövők profitálhatnak.

A Török Rali egy régimódi verseny lesz, ahol a győztes babér a legjobb mentális és fizikai képességű versenyző fejére kerül. Sebastien Ogier, aki a hírhedten nehéz Akropolisz Ralin is hajtott már, korábban elárulta, hogy még az a verseny sem ért a Marmaris-központú rali nyomába.

„Nagyon jó emlékeim vannak Törökországról tavalyról, mikor Juliennel megnyertük a ralit. Nem lesz könnyű azt megismételni. Ez mindenki számára egy nehéz verseny, de mivel mi nyitjuk a ralit, számunkra biztosan még nagyobb kihívást jelent majd. Egyébként nagyon izgatott vagyok, hogy mit tudunk elérni a Yaris WRC-vel. A felkészülés során futottunk egy-két jó tesztet, s hiszem, hogy fejlesztéseket hajtottunk végre és egy lépést előrébb léptünk az autóval kapcsolatban. Lássuk, mit sikerül elérnünk.” – szögezte le a világbajnokságban vezető pilóta.

 Amber-Torok_Rali_2020-dobogo

A rali

A Török Rali központja ebben az évben is a Marmarisban, egy üdülővárosban lesz berendezve. A verseny a péntek esti két teszttel veszi kezdetét, amelyet a Marmaris központjából való elrajtolás követ. Szombaton a csapatok nyugat felé veszik az irányt, és ez a nap pont olyan lesz, mint a 2019-es. Ekkor 107 km-t tesznek meg, míg az utolsó napra egy összesen 90 km-es megmérettetés jut. Az utolsó szakasz, a Marmaris 2 lesz a Power Stage, ahol bonuszpontokért hajtanak a versenyzők.

A 2020-as Török Rali még rövidebb és kompaktabb lesz a szokásosnál. A 12 gyorsasági szakasz 223 km-t tesz majd ki. Az össztáv: 707,81 km.

Az elmúlt időszak Török Rali győztesei:

2019                  Sebastien Ogier (Citroën)

2018                  Ott Tanak (Toyota)

2010                  Sebastien Loeb (Citroën)

2008                  Mikko Hirvonen (Ford)

2006                  Marcus Grönholm (Ford)

2005                  Sebastien Loeb (Citroën)

2004                  Sebastien Loeb (Citroën)

2003                  Carlos Sainz (Citroën)

A világbajnokság állása az Észt Rali után:

Egyéni

  1. Sebastien Ogier (FRA)                       Toyota Racing WRT                  79 pont
  2. Elfyn Evans (GBR)                          Toyota Racing WRT                  70 pont
  3. Ott Tanak (EST)                          Hyundai WRT                            66 pont
  4. Kalle Rovanpera (FIN)                       Toyota Racing WRT                  55 pont
  5. Thierry Neuville (BEL)                       Hyundai WRT                            42 pont

6.Teemu Suninen (FIN)                         M-Sport Ford WRT                  34 pont

  1. Esapekka Lappi (FIN)                         M-Sport Ford WRT                  30 pont
  2. Craig Breen (IRL)                          Hyundai WRT                            25 pont
  3. Sebastien Loeb (FRA)                        Hyundai WRT                              8 pont
  4. Pontus Tidemand (SWE)                Toksport WRT                                 8 pont

 

 

 

Gyártók

  1. Toyota Racing WRC                           137 pont
  2. Hyundai WRT                            132 pont
  3. M-Sport Ford WRT                              83 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/