Törékeny Természet – Herend kincsei a Természettudományi Múzeumban

Spread the love

A tudomány és a művészet természethez fűződő viszonyát mutatja be herendi porcelánok és természeti tárgyak segítségével a Magyar Természettudományi Múzeumban kedden nyílt kiállítás. A sajtóeseményen beszédet mondott Sztojanovits Kristóf, Magyar Turizmus Zrt. Budapest-közép-dunavidéki Regionális Marketing Igazgatója, aki köszönetet mondott munkatársainak is, név szerint kiemelte Mártonné Máthé Kinga belföldi igazgatót is, aki szintén részt vett a kiállítás megnyitóján. A kiállítást Rost Andrea Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, érdemes művész nyitotta meg, aki beszédében párhuzamot vont a herendi porcelánokon megjelenített pipacs és szakmai pályafutásán tapasztalt mezei virágokkal is.

Fotó: Dóka Attila, Juhász Melinda

    A Törékeny Természet – Herend kincsei című, szeptember 14-ig látogatható tárlaton a párhuzamosan kiállított porcelánok és természeti tárgyak, valamint tudományos ábrázolások révén a növényvilággal, a hazai madarak és rovarok birodalmával, az egzotikus tájak élővilágával és kitalált élőlényekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A kiállításon látható egyebek mellett egy porceláncsiga és egy porcelán csiga: az elsőtől, a kauritól származik a második anyagának neve, a porcelán.
    A kiállításba belépve a porcelánművesség két kivételes alkotása fogadja a látogatót, melyek méreteikkel és témájukkal, egy tavaszi tópart eseményeinek aprólékos kidolgozottságával is lenyűgözik a látogatót. A háttérben a természet, egy vizes élőhely élettel teli madárvilága idéződik meg egy rövid filmetűdben.
    A tárlat bemutatja a Herendi Porcelánmanufaktúra történetét, legjellemzőbb mintáit és a porcelángyártás folyamatát, az utolsó egységben pedig a Viktória-minta kialakulását követhetik nyomon az érdeklődők.
    A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. és a Magyar Természettudományi Múzeum közös kiállításának megnyitóján Korsós Zoltán, a múzeum főigazgatója elmondta: a tárlaton a különböző elemeket, motívumokat kiemelve igyekeznek bemutatni a természet és a műtárgyak kapcsolatát, így a növények, rovarok és gombák párhuzamosan jelennek meg a kiállított porcelánokon és a múzeumi gyűjteményből válogatott anyagban.
    Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója kiemelte: sok-sok tényező együttes hatása kellett ahhoz, hogy a porcelánok ebben a gyönyörű formában kerülhessenek a nézők szeme elé. Mint mondta, évente mintegy 300 új termék születik a manufaktúra falai között, alapértéknek tekintik a hagyományok, a tradíciók tiszteletét és a jövőbe tekintő innovációt, valamint a generációkról generációkra öröklődő szaktudás megőrzését is.

 

 

Comments are closed.