Tokody Ilona operaénekes a Pesti Vigadóban lép színpadra

Tokody Ilona operaénekes pályafutása kezdetének 40. évfordulója alkalmából lép színpadra október 30-án a Pesti Vigadóban.

    Az esten a bel canto műfaj gyöngyszemei, Rossini, Bellini és Donizetti dallamai szólalnak meg a művésznő szerkesztésében és előadásában. Tokody Ilona lírai szopránját Muskát András tenorja egészíti ki, zongorán kísér Janos Acs, az est házigazdája Marton Árpád – közölte a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) az MTI-vel.
     Tokody Ilona 1971 és 1976 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola növendéke volt. A Kodály-énekversenyt 1972-ben nyerte meg, majd a genfi, a pozsonyi és a budapesti Erkel-énekverseny győztese lett. Durkó Zsolt Mózes című zenedrámájában alakította első főszerepét 1977-ben, a bécsi Staatsoperben 1979-ben Puccini Bohémélet című operájának Mimijeként mutatkozott be. A művész 1976-tól az Operaház magánénekese, 1996-tól örökös tagja.
    Alakításai bensőségesek, tökéletes hangi és technikai felkészültséggel rendelkező művész, aki a világ számos nagyvárosában és operaházában vendégszerepelt. Tokody Ilona 1986-ban énekelt először Plácido Domingóval a berlini Deutsche Oper színpadán Verdi Otellójában, 1988-ban a New York-i Metropolitan szerződtette, 1992-ben José Carrerasszal tartott emlékezetes áriaestet a budapesti Népstadionban.
    Művészetét 1980-ban Liszt Ferenc-díjjal, 1983-ban érdemes művész címmel, 1985-ben Kossuth-díjjal, 1990-ben kiváló művész címmel, 2010-ben Bartók-Pásztory-díjjal ismerték el.

Forrás:MTI