Több mint harminc kárhelyszínen dolgoztak késő este is a fővárosi tűzoltók

Este tíz óráig több száz bejelentés érkezett az özönvízszerű eső miatt a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság központi ügyeletére, több mint harminc helyszínen késő este is dolgoztak a fővárosi hivatásos tűzoltók a káresemények felszámolásán – közölte hétfőn késő este az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.

Vízzel elöntött autó Budapesten, a VI. kerületi Dózsa György út - Podmaniczky utca kereszteződésében a vasúti felüljáró alatt 2015. augusztus 17-én. Egy óra alatt több eső esett a főváros belső részén, mint az augusztusi havi átlag. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Vízzel elöntött autó Budapesten, a VI. kerületi Dózsa György út – Podmaniczky utca kereszteződésében a vasúti felüljáró alatt 2015. augusztus 17-én. Egy óra alatt több eső esett a főváros belső részén, mint az augusztusi havi átlag. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

    Szinte kivétel nélkül vízbetörésekhez riasztották az egységeket. Az esővíz középületek és lakóépületek alagsori helyiségeit, pincéit árasztotta el, de komoly gondot okozott az utcákon hömpölygő víz is, amelyben több jármű is elakadt – tájékoztatott az OKF.
A II. kerületi Rómer Flóris utcában, a Frankel Leó utcában, valamint a Lövőház utca környékén is tűzoltók mentették ki több gépjárműből a bent rekedt embereket.
A Pöttyös utcai metró aluljárójában is víz állt, emiatt a szerelvények rövid ideig nem álltak meg az állomáson. A Corvin-közi aluljáróban negyven centiméter magasan állt a víz.
A XIII. kerületben a Béke téren hét autó rekedt a hatvan centiméter magas vízben, ezeket tűzoltó gépjárművel vontatták biztonságos helyre.
Szintén víz árasztotta el a XX. kerületi Bácska utca egyik lakását, ahonnan két idős embert kellett kimenteniük a tűzoltóknak, míg a III. kerületi Szépvölgyi úton egy társasház elektromos tápkábelét rongálta meg a víz, ezért öt lakónak kellett elhagynia az épületet.
A város több pontján trafóházakat is elöntött a víz, ezekből az áramszolgáltató szakembereivel közösen távolítják el a csapadékot a tűzoltók. A hivatásos tűzoltók munkáját önkéntes egységek is segítették – közölte a katasztrófavédelem.

Forrás:MTI