Több kormányzati támogatás a nagy nyári fesztiváloknak

Összesen 415 millió forint plusztámogatásban részesíti a kormány a Sziget, a VOLT, a Balaton Sound és a Nagyon Balaton fesztiválokat – jelentette be pénteken Budapesten a kormányszóvivő.

    Kurucz Éva emlékeztetett: a Magyarországra irányuló turizmus 10-12 százalékát a fesztiválok generálják, évente 100 milliárd forint bevételhez juttatva a gazdaságot.
    A kormány ezért a fesztiválok támogatására eredetileg szánt 330 millió forintos kereten felül további 265 millióval támogatja a Nagyon Balaton fesztivált és összesen 150 millióval a Sziget, a VOLT és a Balaton Sound fesztiválokat – közölte.
    A kormányszóvivő felidézte: a fesztiváloknak komoly segítséget jelent az is, hogy a belépőik árának áfa-tartalmát a kormány tavaly nyáron 27-ről 18 százalékra csökkentette.
    Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára elmondása szerint az áfa-csökkentésre azért volt szükség, mert a nagy fesztiválok között komoly verseny zajlik az európai piacon, és a magas adók hátrányos helyzetbe hozták a magyarországi rendezvényeket.
    Komoly előnyt jelentenek azonban számukra a bejáratott nevek: a jelenleg is zajló Sziget fesztivál például nemcsak koncerteket, hanem rengeteg további sokszínű kulturális és civil programot is kínál – hívta fel a figyelmet.
    Másfajta fesztiválokból is igen széles a kínálat júniustól szeptemberig – jegyezte meg az államtitkár, kiemelve a Művészetek Völgyét, a Miskolci Operafesztivált, a Campus Fesztivált és a Szegedi Ifjúsági Napokat.
    Rétvári Bence hozzátette: az állam a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül is támogat 19 fesztivált.
    Kurucz Éva elmondása szerint a Szigetre az elővételben elkelt bérletek 80, a Balaton Soundra 50 százalékát külföldiek vásárolták meg. Ők a jövő turistái – hangsúlyozta a kormányszóvivő.
Forrás:MTI