Tíz hét Dobos Judittal!

Spread the love

Ha nyár, akkor szabadság! Utazás, zenei fesztiválok, segway túra, kalandpark teszt, wakeboardozás, tandemugrás, barlangban kúszás, bormustra, kenuzás. Ehhez hasonló élmények várják a következő hetekben az Év Utazója pályázat nyertesét, Dobos Juditot.

Fotó: Dóka Attila, Juhász Melinda

A Magyar Turizmus Zrt., az Index és a Travelo a főváros szívében álló óriáskeréknél mutatta be az Év Utazója pályázat nyertesét, aki a Sziget Eye-on kezdte meg kalandos útját. Dobos Judit, azaz Lyudka 23 éves, anglisztika szakon tanul az egri Eszterházy Károly Főiskolán. A felhőtlen nyári program ígérete mellett látókörének kiszélesítése is motiválta a jelentkezésre. – Vizsgaidőszak lévén az utolsó pillanatban, éjjel töltöttem fel anyagomat az Indavideóra – meséli a kalandos kedvű lány, aki élete első videójával nevezett a versenyre, s maga is vágta az anyagot. Az aktív pihenés eddig sem volt idegen tőle, kenuzásban, kite-ban és motorozásban is kipróbálta már magát. – Debrecenben nőttem fel, alföldiként most persze leginkább a hegyek és a vízparti programok vonzanak, főleg a wakeboardozást szeretném kipróbálni. Nem csak kalandnak, hanem kihívásnak is tartom az Év Utazója cím elnyerését. – árulta el a nyertes.

Videójában Judit egy kelet-magyarországi versenypályára kalauzolja el a nézőket, ugyanis családi kötődés okán életében mindig is jelen voltak az autók és az autóversenyzés. A klipjében egy Magyarországon igen ritka, japán sportautót is kipróbál. – A videó elkészítésében egy barátom, az autó tulajdonosa volt segítségemre, aki maga is szerepel a klipben. Megígértem neki: ha nyerek, őt is elviszem nyaralni a most tesztelt magyarországi helyszínekre.

A nagy kaland ténylegesen hétfőn veszi kezdetét. Judit Nyugat-Magyarországra indul: Zalaegerszegről, az Őrségből és Sopronból fog bejelentkezni. A beszámolók a hamarosan induló evutazoja.hu oldalon követhetők.

A pályázati felhívásra több mint 80 pályamű érkezett. Az MT Zrt. a Travelo és az Index munkatársainak bírálatát és döntését követően a múlt pénteken került sor a jelöltek meghallgatására.

– A kiválasztásnál nem elsősorban a videók minőségére vagy a tartalom szakszerűségére koncentráltunk, hanem legfontosabb szempontként, a célcsoportnak megfelelő, természetes, fiatalos stílusú és a kamerába spontán, improvizatív módon beszélni tudó pályázót kerestünk. Ebben nagy segítségünkre voltak az Index és a Travelo munkatársai – mondta el Maráczi Gábor, a Magyar Turizmus Zrt. stratégiai és marketing igazgatója. Hozzátette: – Olyannyira nehéz volt a döntés, hogy a győztes mellett szinte holtversenyben, még két versenyző jutott a legjobbak közé. Terveink szerint ők vendégszereplői lesznek egy-egy epizódnak az utazás során. –

– Judit tíz héten keresztül járja majd Magyarországot és teszteli a pörgésre vágyóknak összeállított, kalandos programokat. Minden héten másik belföldi turisztikai régióba látogat majd el, utazása során háromfős profi stáb kíséri. Az általuk összeállított 8-10 perces anyagok hetente jelennek majd meg a Travelo, az Indavideo és az Index oldalain, de az utazó mindemellett blogbejegyzésekben is posztolja élményeit a blog.hu-n, továbbá az itthon.blog.hu oldal vendégbloggereként – fejtette ki Fináczy Dóra a Travelo ügyvezető igazgatója. – Nagyszerű lehetőség számunkra, hogy a CEMP és a CEMP csoport utazási oldala, a Travelo.hu lehet a médiapartnere az első ilyen típusú, országos turisztikai marketingkommunikációs kampánynak. – emelte ki.

A sportos, tettre kész munkatárs természetesen fizetést is kap majd a munkájáért. A munka elvégzése után bruttó 1 millió forinttal lesz gazdagabb.

A nemzeti turisztikai marketingszervezet mérföldkőnek tekinti az Y generáció médiafogyasztási szokásaihoz igazodó új kommunikációs csatorna használatát. A ’80-as, 90-es évek szülöttei jellemzően előnyben részesítik az online felületeket a tájékozódáskor és utazásaik szervezése során, a nekik szóló, intenzív audiovizuális ingert jelentő tartalmak hatékonyabbak a belföldi utazásra ösztönző üzenetek célba juttatásához.

Comments are closed.