Tigris a porondon

Spread the love

Idén június közepén látogatott el a Kamion Európa-bajnokság mezőnye a Hungaroringre. A sorozat második versenyhétvégéjét rendezték június 16-17-e között a magyar pályán.

DSC_0245

A 2015-ben 25 év után újból Magyarországon is látható Kamion Európa-bajnokság negyedszer is színvonalas hétvégét tudhat magáénak 2018-ban. Mint minden versenyen, így itt is a nagyközönség számára számos szórakoztató programot és látványosságot nyújtott a pályán zajló küzdelmek mellett.

A célegyenesben, a Gold tribün mögötti területen több kiállító is érdekességekkel lepte meg látogatóit.

Az Orbico Hungary Kft. kamionja mellett a Track Racing csapat versenyautója is látható volt: „Harmadik éve működünk együtt a Shell kenőanyagok hazai forgalmazójával. Mint már köztudott, idén versenyautót váltottunk, ezért most első alkalommal hoztuk ki az Opel Tigrát, hogy kiállítsuk támogatónk kamionja mellett a Hungaroringen. Örömmel tettünk eleget ennek, és szombat reggeltől vasárnap estig volt megtekinthető szlalom autónk. A gyerekek örömmel ültek bele, nézték meg kívülről-belülről a sportkupét. A felnőttek pedig érdeklődtek a bajnokságról és a kenőanyagokról. Csapatunk számára ez volt az első megjelenés idén és általában a legnagyobb is. Hiszen a Kamion Európa-bajnokság sok ezer nézőt vonz, és amikor idejük engedi körbesétálnak a Gold tribün mögött. Ez egy igen nagy terület, van bőven látványosság.” – mondták a Sződy fivérek, Szabolcs és Zsolt.

Autójuk méltón képviselte mind a kenőanyag forgalmazót, mind a szlalom szakágat, a bajnokságról érdeklődők és a nagyközönség előtt. Ahogy ők mesélték, sokszor már gyerekkorban egy ilyen élmény meghatározó lehet abban, hogy valaki elkezdje az autóversenyzést:

„Visszaemlékszünk, mi is jártunk már gyerekkorunkban autóversenyeken, autós rendezvényeken. Vannak konkrét emlékeink és csodáltuk az akkor felnőtt, aktív versenyzőket és versenyautóikat. Eltelt közel 20 év, és most mi járunk hasonló cipőben: a gyerekek meg érdeklődnek a versenyautónk iránt. Könnyen lehet, hogy néhányan közülük a jövő autóversenyzői lesznek, csak még nem tudjuk.” – mosolyognak a fiúk.

 

A piros Opel Tigra a Magyar Szlalom Bajnokságban indul és a versenysorozat következő futamán, július 1-én lesz látható Hatvanban.

 

Fotók: Track Racing

Comments are closed.