Tét nélkül…

SOLID Racing Team – Ózd Rally, 2016.10.28-30.

Kondella Péter – Szilassy Arnold, Mitsubishi Lancer Evo. IX

Sűrű volt a SOLID Racing Team elmúlt másfél hónapja. Ennek lezárása a hétvégén megrendezésre kerülő Ózd Rally.

A nyári kényszerpihenő után megpróbáltuk bepótolni a kiesett versenyeket. Úgy látszik ez sikerült. Az augusztusi Baranya Kupa óta sikerült háromszor is versenyautóban ülni. Egyrészt a 43. Croatia Rallyn, két héttel ezelőtt egy MARB futamon és múlt héten a 8. Örömautózás rendezvényen. Így megfelelő lendülettel érkezünk az Ózd Rallyra. Reálisan látjuk a teljesítményünket, ezért megpróbálunk a kategória első felében végezni. Remélem az időjárás kegyes lesz hozzánk, és száraz pályán tudunk majd autózni – fűzte hozzá Kondella Péter.

Két hete volt szerencsénk itt kipróbálni az autót, akkor nedves körülmények között. Remélem, most majd száraz pályák fogadják a mezőnyt. A nézőknek is jobb lenne, ha egész nap nem az esőben állnának. Túl vagyunk a pályabejáráson, ami után azt kell, hogy mondjam, nem fáradt el a kezem a felírásban. Ezek a pályák kevésbé technikásak, viszont annál gyorsabbak. Sok fog múlni a megfelelő helyezkedésen, amiből átmenthetjük a sebességet az egyenesekre. Rohannunk nem kell, az év végi helyezésünk már az év elején elúszott, amikor is Peti térdműtéte miatt kihagyni kényszerültünk jó pár bajnoki futamot. Csak magunkra fogunk figyelni, igyekszünk egy kicsit mindig gyorsulni a hétvége folyamán – tette hozzá Szilassy Arnold