Tesztverseny volt a nyitófutam

Március utolsó napján a Magyar Szlalom Bajnokság nyitófutamát a megszokott helyszínen Kiskunlacházán rendezték. Bő öt hónapot kellett várni erre a versenyre, hiszen az előző évben október végén volt a záró futam, majd decemberben a díjkiosztó gála. De a téli szünet alatt sem volt megállás. Sokan autót és kategóriát váltottak. Talán sok év után ennyien még nem is. Így az „újat” felkészíteni és megszokni kellett.

Track Racing 2018

 

A Sződy fivérek, Szabolcs és Zsolt is feljebb léptek a széria 3-as (1401-1600 köbcenti) kategóriába:

 

„Ahogyan autónkat már bemutattuk március 22-én, közhírré is tettük, hogy a széria 1-es kategória után idéntől a széria 3-as kategóriában megyünk. Egy Opel Tigrát választottunk, ezt az autót fogjuk először megtanulni, majd fokozatosan felzárkózni a kategóriánk versenyzőihez. Autónk elkészült időben, a dekoráció is szép és látványos, úgy gondoljuk. Most már csak mennünk kell és tapasztalnunk a pályán.” – nyilatkozták reggel a testvérek.

Ahogy tavaly, úgy most is egy igen népszerű kategóriába neveztek. 2017-ben heten, most kilencen küzdöttek meg a pontokért és jobb helyezésekért. Összesen 60 nevező érkezett meg a versenynapra.

A reggeli érkezés száraz időben történt, így a felkészülés és pályabejárás hűvösben, de száraz időben zajlott. A versenyzői eligazítás előtt még volt idő megszemlélni az új autókat, amelyek többsége még egy métert sem ment versenyen.

Az edzőkör fontossága ezért is számított most különösen:

„Mivel egy kis szerpentin-teszten kívül még nem mentünk az autóval komolyabb tempóban, nem tudjuk hogy megy élesben. Ennek most lesz a „premierje”, azaz az edzés, majd a négy mért kör.”- mondta Zsolt.

 

Az év első rajtja

 

Amiből az elsőn már Szabolcs a rajthoz állt 35-ös rajtszámmal. Az első mért kör nem mérvadó, de némi viszonyítást ad a többek idejéhez képest:

„Első tapasztalataim, hogy stabil az autó, jó a futómű, a motor is dinamikus négyezres fordulat felett és az utcai gumik is jól tartanak, nem csúsznak. A köridő nekem most semmit nem jelent, hiszen az autóra figyelek, nem a tempóra még.” – nyilatkozta Szabolcs első tapasztalatait. Körideje 02:08,960 ezredmásodperc lett.

Zsolt sem panaszkodott a debütálásra:

„Jól gyorsul, jól fognak a fékek, de érezni az autó tömegét. A Suzuki után más vezetni ezt a gépet, de tetszett. Nem éreztem semmi problémát. Bele kell még szokni.” – hallhattuk Zsolttól. Első körének ideje 02:02,787 mp lett.

 A második kör még jobban sikerült sokaknak, többek között a Sződy fivéreknek is. Szabolcs 2:05,113-as, Zsolt 2:02, 984-es idővel végzett, de egy bóját eltalált, ez 2 másodperc időbüntetést vont magával (eredetileg 2:00,984 volt).

Jó döntés volt a kerékcsere

 

Mivel ez a volt repülőtér elég érdes aszfaltburkolattal rendelkezik, a gumit jobban koptatja. Ezért a fivérek úgy döntöttek, ha utcai gumival is jöttek még, most tengelyenként megcserélik a félidőben, az ebédszünetben ezeket a kerekeket. Ezt gyorsan végrehajtották és már mehetett is a harmadik mért kör. Milyen jó döntés volt, ugyanis nem csak az egyenletes kopás érdekében tették ezt, hanem a jobb úttartás miatt is, mivel az eső intenzíven esett:

„Már a rajtvárakozóban láttam, hogy elég erősen esik. Azonban közvetlenül a rajtom előtt leszakadt az ég. A szél is fújt, úgymond ferdén esett, szakadt az eső. De rajtolnom kellett. Kellemes meglepetés volt, hogy az autó úttartása így is optimális volt, persze óvatosabban kellett mennem. Az időeredményen nyilván meglátszik, de elmondhatjuk, hogy így egy esős tesztkörünk is volt.” – mesélte Szabolcs, akiknek kissé elnyúlt a pályán töltött ideje: 02:13,370.

És a többes szám nem véletlen. Mivel Zsolt is vizes pályán ment, ha már nem is esett annyira az égi áldás:

„Nálam már nem esett eső, de olyan víz volt a pályán, hogy rég mentem benne versenyen. Gumink nem csúszott, teljesen jót autózhattam a körülményekhez képest.” – nyugtázta a versenykört Zsolt a 02:07,351-es köridővel.

A negyedik és egyben záró körben „már csak” a nedves aszfalt maradt, sok pocsolyával, de a versenyzők jól teljesítették ezt is. Szabolcs 02:07,299-es, Zsolt 02:03,027-es idővel ért célba.

 

Pontszerzés

Kategóriájukban a kilenc induló közül a hatodik és hetedik helyen végeztek. Ez 3 és 2 pontot jelentett az első futamon.

Napjuk összefoglalója:

„Sok munka után végre elkészülten és felkészülten érkeztünk meg a nyitófutamra. Számunkra érdekes volt, hogy semmit nem tudtunk az autóról eddig versenykörülmények között. Most már többet a verseny után. Elégedettek voltunk a jelenlegi tempónkkal, mivel tudjuk, hogy még tudunk majd gyorsulni. A fékek, a kormányszervó, a Tigra gyorsulása, minden megfelelő lesz. Gumicsere viszont mielőbb szükséges. Eredményünk megfelelő, hiszen pontokat szereztünk és nem is a mezőny legvégén. Motivációnkat ez mind-mind növeli és várjuk a második versenyt a Kakucs Ringen.”- foglalták össze a nyitófutam napját a Track Racing versenyzői.

 

 

Április 22-én Kakucson mérkőzik meg a szlalom mezőnye, várhatóan még több versenyzővel, akik erre a futamra már újabb elkészült autókkal érkeznek. A „régiek” meg az apróbb módosításokkal, így a teljes mezőny ott lesz már.

 

Fotók: Czárl Adrienn/Track Racing