Teszt a lelke mindennek!

Sikeres, kétnapos tesztet tartott a Gender Racing Team a hét elején az FIA CEZ és az MNASZ Autós Gyorsasági OB következő helyszínén a Slovakiaringen. A két napa alatt a csapat két aktív versenyzője és három fiatal gokartos tehetség rótta a köröket a szlovák versenypályán. Ehhez a GRT öt versenyautóból álló teljes flottáját felvonultatta a csapat.

GRT_DSC_0054SRtest

A Gender Racing egyik legfontosabb szakmai célja régóta a sportutánpótlás nevelés, ezen belül a fiatal tehetségek felkutatása és lehetőséghez juttatása. A mostani teszten három fiatal gokartos tehetség kapott lehetőséget, hogy a forma autózás világával megismerkedjen, illetve tovább ismerkedjen.

Olivér Michl először ülhetett forma autó volánja mögé kis versenyzői pályafutása során. A gokartban, a hazai bajnokságban rendszeresen résztvevő és EB futamokat is megjárt tizennégy éves osztrák fiatalember először a GRT 1.6-os Formula Renault-jában róhatta a köröket, hogy megtanulja a sebességváltóval is rendelkező versenygép viselkedését és működésének alapjait és megszokja a gokarthoz képest jóval nagyobb sebességet. Olivér hamar összebarátkozott a kis Renault-val és egész nap folyamatosan gyorsulva remek időket autózott, nagyon éretten és megfontoltan, lépésről lépésre követve az instrukciókat. Aztán másnap jöhetett egy sokkal magasabb lépcsőfok a GRT legújabb Formula Renault 2.0-ás versenygépe melyet az idén a tavalyi magyar Formula Renault Kupa bajnoka Hefler Róbert hajt sikerrel a bajnokságban. Így Gender Tamás csapatfőnök Olivér mellé Robit jelölte ki instruktornak az első formaautós tesztjének a két napjára, hogy első kézből a legfrissebb tapasztalatokat kaphassa a fiatal osztrák versenyző. Az azonban mindenkit nagyon meglepett, ahogy Olivér szinte pillanatok alatt ráérzett a sokkal nagyobb és erősebb kormányváltós versenygép kezelésére! Az első ismerkedő körök után sorra dobálta a folyamatosan javuló köridőket és a nap végére már teljesen konstans módon tudta futni az abszolút versenyképes köridőket! A két nap után úgy tűnik egy újabb csiszolatlan gyémántot talált a GRT a gokart sportból. Olivér tehetségét és hozzáállását látva még komoly jövő vár rá ebben a sportágban melynek első lépéseit akár már jövőre megteheti a Gender Racing színeiben.

GRT_Teszt_SlovakiaRing_2019_08_642

A kis 1.6-os Formula Renault-t a második napra Olivértől a tizenhárom éves Sugár Dani örökölte meg, aki már tavaly korábban az elsők között próbálhatta ki az 1.6-ost mikor az a csapathoz megérkezett. A gokartban már nagyon komoly tapasztalattal és eredményekkel rendelkező fiatalember most jóval több kört teljesített, mint az első alkalommal. Az ezúttal teljesen a méretére készült üléssel, sokkal komfortosabban foglalhatott helyet az autóban. A korához, termetéhez, alkatához képest komoly fizikai terhelést jelentő formula autó vezetés nehézsége ugyan néha picit észrevehető volt rajta, de kitartóan és koncentráltan rótta a köröket egyre javuló időkkel. Daninak ugyan még egy két évig biztosan a gokart a fő prioritás melyben már eddig is szép eredményeket ért el, de azért a távolabbi jövőre készülve tervben vannak további tesztek a forma autóval is.

Stern Patrik is némi kis gokartos előélettel és az év elején az 1.6-os Formula Renault-val szerzett tapasztalatokkal érkezett a tesztre, hogy ezúttal a 2.0-ás Formula Renault korábbi változatában tanulhassa a formula autózás alapjait. Patrik ugyan az elején még talán picit túlizgulva, de azért aztán szépen lassan az autóval összebarátkozva rótta a köröket elsősorban édesapja instrukcióit követve.

GRT_Teszt_SlovakiaRing_2019_08_156

A büszke apuka számára persze most is nagyon nagy élmény volt, hogy ismét együtt gördülhettek a pályára az év elején az Adria Racewayen teljesített teszthez hasonlóan, csak most mindketten egy újabb és erősebb versenytechnikával. Hiszen Stern Roland az F3-a Dallarát próbálgatta a következő bajnoki fordulóra a jól ismert szlovák pályán, ami ismét egy újabb izgalmas kihívás a számára az új technikával. A két nap alatt mindketten nagyon hasznos tapasztalatokat gyűjtöttek és arra jutottak, hogy Patriknak komolyan kell folytatnia a fizikai felkészülést és további tesztnapokon minél több kilométert teljesíteni, hogy a jövő évben a tervek szerint már az éles versenyfutamokon is rajthoz állhasson.

A csapat idei legifjabb újonca Szomszéd Lali is több mint tíz versenyfutamnak megfelelő távot teljesített a két nap alatt Rónai Tamás mentorálásával. Lali futamról futamra egyre gyorsabb, amit már az általa szerzett két MNASZ Formula Renault Kupa futamgyőzelem is bizonyít, melyeknek a számát a következő bajnoki fordulón is szeretné növelni itt a Slovakiaringen.

 

 

 

A sikeres tesztnapokról Gender Tamás csapatfőnök is nagyon pozitívan nyilatkozott:

„ A csapatnak az egyik legfontosabb sportszakmai küldetése a sportutánpótlás nevelés, így mindig nagyon jó érzés és izgalmas feladat mikor fiatal tehetségek első formula autós métereit, köreit láthatjuk! Nem volt ez másképp az utóbbi két napon sem, pláne így, hogy ismét olyan kis versenyzőkkel dolgozhattunk, akiknek nagyon komoly jövője is lehet az imádott sportágunkban! Közülük most nagyon kiemelkedett Olivér teljesítménye és nagyon érett, fegyelmezett, nyugodt hozzáállása, ami egyértelműen kiemelkedő tehetséggel is párosul. Nagyon remélem, hogy dolgozhatunk még vele a jövőben és nálunk kezdheti el a formula autós pályafutását! Sugár Dani is nagyszerűen helyt állt és most már a második alkalommal a formaautóban is folyamatos fejlődést mutat, noha neki még az eddig elért nagyszerű eredményei után a gokartban is bőven van még kiaknázható sportszakmai fejlődési lehetőség és célul kitűzhető eredmény. Nagyon jó volt ismét látni versenyzőim korelnökének Stern Rolinak és fiának az örömét, a nagyon jó kis összhangban folytatott közös munkájukat, ami lépésről lépésre viszi előre Patrik szakmai fejlődését. Úgy gondolom, hogy ha Patrik továbbra is kitartó munkát fektet a fizikai felkészülésbe és a további tesztelésekbe, akkor Roland hamarosan nyugodtan adhatja át neki a stafétabotot az aktív versenyzés területén! Nagyon aktív és kitartó munkát végzett a két nap alatt legfiatalabb újoncunk Szomszéd Lali is, aki remélem, újabb nagyszerű eredményeket szállít majd a következő bajnoki fordulón ezen a gyors pályán. Végül, de nem utolsósorban ki kell, hogy emeljem az egész csapat munkáját! A fiatalokkal – többnyire még gyerekekkel – foglalkozni nagyon komoly felelősség pláne a mi sportágunkban! Reális követelményeket állítva jól átadni a szakmai tapasztalatokat, jól rávezetni a srácokat a legjobb vezetéstechnikai megoldásokra, a versenytechnika a gumik kezelésére a sportágunk jellegéből adódóan nagyon összetett, nagyon komoly feladat. A még mindig nagyon fiatal, de már tapasztalt sikeres versenyzőim ebben is nagyszerű munkát végeztek az elmúlt két napban is. Remélem, a teszten résztvevő kis újoncainkkal tovább tudjuk folytatni a megkezdett munkát folyamatosan lépkedve, építkezve innen az első köröktől az első versenyektől kezdve az első győzelmeken át akár komoly bajnoki címekig!”