Téli forgatag a Vörösmarty téren

Karácsonyi illatok a budapesti Vörösmarty téren (2014. november 28. – 2014. december 31.)

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) – híven a már 15 évre visszatekintő, de folyamatosan gazdagodó hagyományokhoz –, november 28-tól ismét életre hívja a sokak szívét melengető karácsonyi forgatagot a Vörösmarty téren.

Ma már Európa egyik legkedveltebb turisztikai attrakciójaként emlegetik a Vörösmarty téri adventi-karácsonyi vásárt. Számos versenytársát megelőzve a budapesti rendezvény előkelő helyet foglal el a rangos ünnepi kínálatban. (Első helyen állt tavaly a Sunday Times Európa 6 legjobb karácsonyi vására között, de szerepelt a Travel&Leisure 10-es listáján, vagy az Expedia, a Times és a Daily Telegraph toplistáján is).

A szervezők számára fontos, hogy megbízható, magas minőséggel szolgálják ki a látogatók igényeit, ezt biztosítja, hogy a vásárosok kiválasztásában a BFTK együttműködő partnere a Magyar Kézműves Szövetség. A pályázatra jelentkezők száma idén is kétszerese volt a tér befogadóképességének.

Százhuszonegy kézműves jelenik meg a téren a legkülönbözőbb termékekkel a mézeskalácstól az ékszereken, kerámia tárgyakon át szűcs- és bőrmunkákig. Kaphatók természetesen ínyenceknek való finomságok is: sajtok, sonkák, kolbászok, valamint desszert félék: marcipán és csokoládé bonbonok. Könnyű lesz a megfelelő, személyre szóló ajándékot kiválasztani.

Aki a válogatásban megéhezett, a vendéglátó házaknál talál lélekmelegítő forró italokat és ételeket, az ünnepkörhöz illő finomságokat.

Nincs ünnep emelkedett hangulat nélkül. A Vörösmarty tér sarkában álló színpadról jazz, utcazene, világzene szól hétköznapokon délután 4 órától, a hétvégén délelőtt 11-től, az utolsó műsor 20.15-kor kezdődik.

A téren a Budapesti Tavaszi Fesztiválra, valamint egyéb kulturális programokra is vásárolhatnak jegyet az érdeklődök, és aki Budapest Kártyát vesz a vásári időszakban, azt vendégül látjuk egy forralt borra.

A gyerekeket játszóház várja hétköznapokon 14 órától délután 6-ig, a hétvégén 10-től 1-ig majd 4-től 8-ig. Idén egy békebeli mese körhinta is várja kicsiket, amelyen az 1930-as években készített Grimm és Andersen meséket valamint a János vitéz jeleneteit ábrázoló körhintafríz elemei találhatók. A körhinta különlegessége, hogy a Műtárgy Felügyeleti Iroda 2007-ben védetté nyilvánította a képeket.

A körhintán kívül lesz óriás adventi koszorú, az adventi kocka attrakciónk az adventi kalendáriumot kelti majd életre kicsit modernebb köntösben. Mutatja, mennyi idő van hátra még karácsonyig az adventi időszakból. Ez a programelem november 28-tól december 23-ig minden nap 17.45-kor kezdődik a színpad mellett.

A nyitva tartás a következő:

Nyitva tartás Vendéglátó helyek Kézműves kereskedők
Vasárnap-csütörtök Péntek-szombat Vasárnap-csütörtök Péntek-szombat
2014. november 28.-december 23. 10:00-22:00 10:00-23:00 10:00-21:00 10:00-22:00
2014. december 24. 10:00-14:00 10:00-14:00
2014. december 25-26. ZÁRVA ZÁRVA
2014. december 27. 14:00-23:00 ZÁRVA
2014. december 28-29-30-31. 10:00-22:00 10:00-23:00 ZÁRVA

SZÍNPADI PRODUKCIÓK: népzene, világzene, jazz, utcazenészek, énekmondók, táncházak, bábelőadások és gyermek műsorok Hétfő-Péntek Szombat-Vasárnap
11:00
12:30
15:00
16:00 16:00
17:00 17:00
18:00 18:00
19:00 19:00
20:00 20:00

ATTRAKCIÓK  
körhinta minden nap: 10:00-21:00
advent ünnepi gyertyagyújtás a koszorúnál minden vasárnap: 17:00
adventi meglepetés december 1-től 24-ig mindennap: 17:45
Mikulás december 6. 10:00-15:00
játszóház hétköznap: 14:00-18:00; hétvégén: 10:00-13:00 és 16:00-19:00; december 8-tól naponta 10-13 között is!