Tátrai Tibor és barátai

Tátrai Tibor december ötödikén este lényegében minden jelentősebb együttesét elviszi a SYMA Csarnokba. Azaz nem akármilyen sztárparádé várható, Kossuth- és Liszt-díjas művészek fogják váltani egymást a színpadon.

Elsőként az 1994 óta örömzenét játszó Magyar Atom (Tátrai mellett Tóth János Rudolf, Jamie Winchester, Zsoldos Tamás, Solti János) lép fel néhány blues-rock dalával. Ez a csapat kíséri Tibusz régi zenésztársát, Török Ádámot, akivel 1973-ban a Miniben, a nyolcvanas években pedig a Tátrai-Török Tandemben játszott együtt.

Ezután ma is létező, gyakran koncertező formációk következnek: a Tátrai Trend (Pintér Tibor, Glaser Péter, Czibere József), sajátos kamaramuzsikája elsősorban klubokban kedvelt, most jóval nagyobb helyszínen szólal meg. Tátrai Tibor Szűcs Antal Gáborral alkotott kettőse, a Latin Duó pedig már az elképzelhető összes méretű színpadot bejárta, nem akármilyen sikereket aratva.

A következő vendég Frenreisz Károly, az 1979-1983 között működött Új Skorpióból, ami most még újabbá válik, hiszen Tibusz és Frenreisz mellett ezen az estén a harmadik tag Borlai Gergő lesz. A triót trió, méghozzá a két éve létrejött Babos Gyula & László Attila & Tátrai Tibor Gitár Trió követi, improvizatív muzsikájával.

A nyolcvanas években Tátrai még a Hobo Blues Band (Földes László „Hobo”, Deák Bill Gyula, Póka Egon, Solti János) tagja is volt, ekkor készült az emlékezetes „Vadászat” album. Természetesen ez az időszak is helyet kapott a műsorban. Ahogyan a nemrég újjáalakult, szintén „zenészválogatott” Boom Boom (Mohai Tamás, Jamie Winchester, Szappanos György, Borlai Gergő) is eljátszik néhány dalt.

Tibusz nevét több zenekar is viseli, a legismertebb közülük a Tátrai Band (Charlie, Pálvölgyi Géza, Jamie Winchester, Glaser Péter, Solti János, Csiszár Péter, Horváth Kornél, Czerovszky Heni, Vincze-Fekete Vera). A monstre koncertet mégsem az együttes előadása zárja, mert a legvégén egyszerre lép színpadra az est összes muzsikusa, különleges produkcióval.

A legalább három órás műsor megeleveníti Tátrai Tibor szinte egész eddigi pályáját, a Magyar Atom még a régi jó barát, Orszáczky Jackie emlékét is felidézi. Hiányérzete aligha lesz bárkinek is – hacsak ki nem hagyja koncertet, mert erre most nagyon igaz az elcsépelt reklámszöveg, hogy „egyszeri és megismételhetetlen” lesz.

Jegyek kaphatók a http://www.eventim.hu/ hálózatában.

http://www.tatraitibor.hu/

http://www.facebook.com/tibuszkoncert

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*