Tanulságos versenyen vagyok túl!

Beszélgetés Nagy Benjámin gokart versenyzővel a Kecskeméten megrendezett CEE III, CEZ III, Hun RMC IV. verseny után.

Túl vagy a június végi Gokart OB-n. Megosztanád a portálolvasókkal, a sporttársaiddal a három nap történetét?

– Pénteken és szombaton edzéssel telt napom.

Igyekeztünk megtalálni a helyes beállításokat a száraz pályára, amely többé-kevésbé sikerült is.

Ezen a versenyen már a Hargitai Racing színeiben versenyeztem, igyekeztem beilleszkedni az új csapatomba. Saját szerelőt kaptam, akivel meg tudtam beszélni a pályán szerzett tapasztalataimat, és ennek tükrében állítunk a gokarton a jobb időeredmény és úton tarthatóság elérése érdekében.

Vasárnap volt az időmérő ahol 24-ik helyre való időmérőt futottam. Az első futamban jókat csatáztam, nagyon élveztem a versenyt, jókat előzgettem. Huszonegyedikként fejeztem be a futamomat.

A második futamban a rajtom az jól sikerült. Tizenhetedik helyig sikerült feljönnöm amikor összeütköztünk egy sporttársammal. Meg akartam előzni, de elém húzta sajnos féktávon a kormányt én pedig ráfutottam a hátuljára, ami miatt visszacsúsztam a huszonegyedik helyre az utolsó körben.

A harmadik futamban szintén jól elrajtoltam és a verseny során sikerült kikerülnöm a baleseteket. Feljöttem a tizennegyedik helyig, de a tizedik kör után sajnálatos módon defektet kapott a gokartom jobb hátsó kereke, így visszacsúsztam a huszadik helyre.

 

A hétvégét tanulságosnak értékelem. Úgy érzem, hogy a közelharcokban jobban teljesítek.

 

Nagyon szépen köszönöm az új csapatomnak a segítségét.

 

– Hajósi Miklós – www.hajoka.hu