Tanaké az első győzelem

Spread the love

Ott Tanak idei második győzelmét szerezte meg a hétvégén, ezúttal a Rali Világbajnokságban debütáló Chile Ralin. Ezzel a fiatal észt pilóta beírta a nevét a ralis történelemkönyvekbe. Sebastien Ogier ismét dobogóra állt, ezúttal a második helyen vitte célba Citroenjét annak ellenére, hogy az idén Hyundaijal versenyző Sebastien Loeb az utolsó nap során folyamatosan támadta. A kilencszeres világbajnok erőfeszítései nem jöttek be, de így is idei első dobogós helyével vigasztalódhat.

 Amber-Chile_Rali-Neuville (2)

„Nagyon nehéz és megerőltető hétvégén vagyunk túl. Ahhoz, hogy tökéletesen menjek, nagyon kellett fókuszálnom és rengeteg energiára volt szükségem. Nem autóztunk mindig a határon. Zsinórban kétszer is visszaestünk, de aztán bizonyítottuk, hogy ismét harcra készen állunk.” – szögezte le a versenygyőztes észt pilóta.

Tanak ezzel a győzelmével megerősítette pozícióját a világbajnoki címért folyó harcban. Annyira domináns volt a dél-amerikai ralin, hogy a nedves, csúszós és ködös versenyen egy kivételével az összes gyorsasági szakaszt megnyerte, ráadásul a Power Stage győzelmet is behúzta, s ezzel öt további ponttal gazdagodott. Ogier lett a második négy ponttal, Jari-Matti Latvala a harmadik három ponttal, Loeb és Kris Meeke pedig kettő és egy pontot vihetett haza pluszba.

Egy csúnya baleset borzolta az idegeket szombaton, amely után Thierry Neuville-t és navigátorát kórházi kivizsgálásra is elszállították és a duó nem folytatta a versenyt. A Hyundai pilótája egy szombat reggeli gyorsasági végén szélesen driftelve vett be egy kanyart, nekicsapódott az útszéli töltésnek, majd többszöri megpördülés után állt csak meg. Szerencsére sem a pilóta, sem a navigátora nem sérült meg komolyabban. A kórházból mosolygós képet posztoltak a Twitter oldalukra.

 Amber-Chile_Rali-Tanak (2)

Elfyn Evans futott célba negyedikként, s őt csapattársa, Esapekka Lappi követte az ötödiken. Bár még mindig negyedik az M-Sport, de legalább már háromjegyű pontszámmal rendelkezik a gyártók között. Esapekka Lappi nagyon hajtott az ötödik helyre, de nem sikerült megelőznie honfitársát, s az sem segített, hogy az utolsó gyorsasági szakaszon megpörgött Citroenjével.

Andreas Mikkelsen ért célba hetedikként, akit Kris Meeke, Kalle Rovanpera és Mads Östberg követett az első tízben. Meeke összeszedte magát szombati pördülését követően, s végül pontszerző helyen sikerült célba érnie.

Ismét hosszú – három hetes – kihagyás következik a Rali Világbajnokságban. A csapatok visszatérnek Európába, hogy 2019. május 30. – június 2. között Portugáliában álljanak rajthoz. Bár ez az egyik legnehezebb európai rali, mégis a nézők számára az egyik legkedveltebb is egyben. Nagyon érdekes verseny elé nézünk, amelynek kiszámíthatatlan a végkimenetele.

Különösen nehéz volt a tavalyi Portugál Rali. Sok éllovas pilóta nem jutott túl a rali elején, ők mindjárt a kezdetekor vagy kicsit később véreztek el a csatamezőn. Nem volt ez másként Ott Tanakkal, Jari-Matti Latvalával és Sebastien Ogier-vel sem, akik korán kiestek a versenyből. Később Kris Meeke is csatlakozott hozzájuk egy borzalmas balesettel. A brit pilótát kórházba kellett vinni elővigyázatosságból. A ralit végül Thierry Neuville nyerte meg, akinek fekszik ez a verseny.

2019-es Chile Rali eredménye

  1. Ott Tanak (EST)                          Toyota Yaris                       3:15:53,8
  2. Sebastien Ogier (FRA)                       Citroën C3                           3:16:16,9
  3. Sebastien Loeb (FRA)                        Hyundai I20                          3:16:24,0
  4. Elfyn Evans (GBR)                          Ford Fiesta                      3:17:30,5
  5. Teemu Suninen (FIN)                         Ford Fiesta                      3:19:09,4
  6. Esapekka Lappi (FIN)                        Citroën C3                           3:19:39,2
  7. Andreas Mikkelsen (NOR)                  Hyundai I20                          3:20:32,8
  8. Kris Meeke (GBR)                          Toyota Yaris                       3:23:27,2
  9. Kalle Rovanpera (FIN)                       Skoda Fabia                      3:23:46,3
  10. Mads Östberg (NOR)                       Citroën C3                           3:24:09,9

A világbajnokság állása

 

  1. Sebastien Ogier (FRA)            Citroen WRT                      120 pont
  2. Ott Tanak (EST)                      Toyota Racing WRT  112 pont
  3. Thierry Neuville (BEL)              Hyundai WRT                     110 pont
  4. Kris Meeke (GBR)                    Toyota Racing WRT    59 pont
  5. Elfyn Evans (GBR)                   M-Sport Ford WRT               55 pont
  6. Sebastien Loeb (FRA)             Hyundai WRT                       39 pont
  7. Andreas Mikkelsen (NOR)       Hyundai WRT                       36 pont
  8. Esapekka Lappi (FIN)              Citroen WRT                        34 pont
  9. Jari-Matti Latvala (FIN)            Toyota Racing WRT    34 pont
  10. Teemu Suninen (FIN)              M-Sport Ford WRT               32 pont

Gyártók

  1. Hyundai WRT                          178 pont
  2. Toyota Racing WRC                149 pont
  3. Citroen WRT                            143 pont
  4. M-Sport Ford WRT                  100 pont

Forrás: facebook.com/amberprkft/

 

Comments are closed.