Tanak duplán duplázott

Ott Tanak rajta maradt a győztes hullámon a Finn Ralit követően és zsinórban másodszor is behúzta a Német Rali győzelmet. A második helyen a világbajnokságban vezető Thierry Neuville ért célba, ezzel növelte előnyét az egyéni ponttábla élén. Bronzérmesként Esapekka Lappit üdvözölhetjük. Tanak ezzel a győzelmével becsatlakozott a végső győzelemért folyó küzdelembe.

Amber-Nemet_Rali-Tanak

A fiatal észt pilóta már a legelején begyújtotta a rakétákat a trükkös német aszfalton és a murvás Finn Ralit követően ismét elsőként ért célba, s ezzel négy ralival a szezon vége előtt alaposan meglepte a két nagy riválist, Thierry Neuvillet-t és Sebastien Ogiert. Majdnem tökéletesen sikerült a hétvége számára, egyedül a Power Stage győzelmet kellett átengednie francia riválisának.

„Nem igazán tudom hogyan áll a világbajnokság, de nagyszerű, hogy pont ezt a versenyt nyertem meg. A mai reggel nagyon-nagyon nehéz volt. Seb nagyon nyomta a gázt és nehéz volt lépést tartani vele.” – mondta a 30 éves pilóta, aki már a verseny elején letette kézjegyét, s az élre állt. Ogier szombaton megállt, hogy kicserélje sérült abroncsát, s ekkor a második helyről visszaesett, ami megkönnyítette az észt pilóta dolgát.

 Amber-Nemet_Rali-dobogo

A második helyet öröklő Neuville nem igazán tudott lépést tartani a Toyota élmenőjével. Helyezését ezüst tálcán kapta mikor a Dani Sordo és Jari-Matti Latvala közötti harc kiélesedett, s az végül mindkettőjük számára katasztrófával zárult vasárnap reggel. Latvala még az első gyorsaságin autója hidraulikus meghibásodása miatt esett ki. Sordo eközben a szőlőtőkék között kötött ki autójával. Bár végigbicegett a szakaszon, de sérülései menthetetlenek voltak.

Nagy meglepetésre a Toyotával versenyző Espekka Lappi pályafutása legjobb aszfaltos eredményét lépte meg Németországban.

Sebastien Ogier számára nem túl eredményesen zárult a hétvégi rali. Túlélt egy defektet, s szerencséjére a negyedik helyért járó pontok mellett a Power Stage-en elért maximális pontszámával riválisa csak két ponttal tudta növelni előnyét a világbajnokságban.

Ogier csapattársa, Teemu Suninen ért célba ötödikként első aszfaltos versenyén. A fiatal finn pilóta Andreas Mikkelsent előzte meg, aki keményen küzdött autója vezethetőségével. Az i20-as versenyző hatodik lett Craig Breen előtt. Az első tizet a privát induló, a helyi hős Marijan Griebel, A WRC2 győztes Jan Kopecky és Kalle Rovanpera zárja.

Több pilóta is rossz szájízzel távozik a germánoktól. Elfyn Evans kicsúszott és megsérült az autója, s ezzel kiesett az első tízből. Később visszatért, de a Power Stage-en is megpördült és végül pontok nélkül távozott. Mads Östberg az utolsó nap első szakaszán karambolozott.

A következő világbajnoki ralira ismét hosszabban kell várnunk, hiszen 2018. szeptember 13-16. között kerül megrendezésre a versenynaptárba hét év kihagyás után a Lengyel Rali helyére visszatérő murvás Török Rali.

Forrás: facebook.com/amberprkft/

2018-as Német Rali eredménye

  1. Ott Tanak (EST)                      Toyota Yaris WRC            3:03:36,9
  2. Thierry Neuville (BEL)             Hyundai I20                      3:04:16,1
  3. Esapekka Lappi (FIN)              Toyota Yaris WRC            3:04:37,8
  4. Sebastien Ogier (FRA)            Ford Fiesta WRC              3:05:11,4
  5. Teemu Suninen (FIN)              Ford Fiesta WRC              3:05:39,8
  6. Andreas Mikkelsen (NOR)       Hyundai I20                      3:05:50,7
  7. Craig Breen (IRL)                    Citroën C3 WRC               3:06:16,0
  8. Marijan Griebel (GER)             Citroën DS3 WRC             3:14:18,1
  9. Jan Kopecky (CZE)                 Skoda Fabia R5                3:16:49,7
  10. Kalle Rovanpera (FIN)           Skoda Fabia R5                3:16:53,5

A világbajnokság állása a Német Rali után

 

  1. Thierry Neuville (BEL)             Hyundai WRT                              172 pont
  2. Sebastien Ogier (FRA)            M-Sport WRT                               149 pont
  3. Ott Tanak (EST)                      Toyota Racing WRC                     136 pont
  4. Esapekka Lappi (FIN)              Toyota Racing WRC                       88 pont
  5. Andreas Mikkelsen (NOR)       Hyundai WRT                                65 pont
  6. Dani Sordo (ESP)                    Hyundai WRT                                60 pont
  7. Jari-Matti Latvala (FIN)            Toyota Racing WRC                       55 pont
  8. Elfyn Evans (GBR)                  M-Sport WRT                                 52 pont
  9. Mads Östberg (NOR)               Citroen WRT                                  48 pont
  10. Craig Breen (IRL)                  Citroen WRT                                  47 pont

Gyártók

  1. Hyundai WRT                          254 pont
  2. Toyota Racing WRC                241 pont
  3. M-Sport WRT                          224 pont
  4. Citroen WRT                           159 pont

Forrás: facebook.com/amberprkft/