Talmácsi tanítványa a MotoGP-sek között

A súlyos sérüléséből visszatérő Somosi Alexander (a Talmácsi Racing versenyzője) kimagasló teljesítményt nyújtott a Superbike IDM betétfutamán a Hungaroringen, ahol a második helyen intette le a kockás zászló. Az ADAC Junior Cup sorozat hétvégén a MotoGP sachsenringi helyszínén betétfutamként folytatódik, ahol a fiatal tehetségek a MotoGP-s sztárok és 150ezer szurkoló előtt bizonyíthatják rátermettségüket. Miután megszületett a döntés a menedzsment részéről, hogy Alexander újabb lehetőséget kap, a fiatal versenyző minden idejét a pálya megtanulásával és memórizálásával tölti korábbi belső kamerás felvételek és szimulátoros játékok segítségével.

1

Kétszer 30 perces edzés áll majd az ADAC Junior Cup versenyzőinek rendelkezésére a pénteki napon, majd szombaton 17:35 órakor kezdődik a 15 körös verseny.
Talmácsi Gábor, csapatfőnök:
Fantasztikus magyar sikert ért el Alexander a Hungaroringen, melynek megvalósulásán sokat dolgoztunk és most kaptunk egy újabb bizonyítási lehetőséget. A motor már nem idegen Alex számára, most a nagyobb kihívást a pálya megismerése jelenti, de korábbi tapasztalataimmal fogom őt segíteni. Rengeteg szép emlékem van erről a pályáról. Biztos vagyok benne, hogy a legutóbbi remek eredménye mellett extra motiváció lesz számára, hogy százötvenezer néző előtt versenyezhet a MotoGP-s közegben.
2
Somosi Alexander (15):
Nagy megtiszteltetés, hogy én is ott lehetek, sőt versenyezhetek is a Moto GP egyik szentélyének számító helyszínén a Sachsenringi pályán. Miután kiderült, hogy lehetőségem van a folytatásra, minden erőmmel a versenyzésre készülök. Amit csak tudtam már most megtettem a pálya memórizálása érdekében. A helyszínen Gábor segítségével többször körbe fogunk gyalogolni és kerékpározni a pályán, hogy memórizáljam az ideális íveket. Köszönöm az újabb lehetőséget és a bizalmat a csapatnak és a támogatóimnak, akik nélkül ez nem jöhetett volna létre.
3