Talma új pályacsúcsa

Talmácsi Gábor és csapata minden kitűzött cél teljesített a mai nap folyamán. Egy igazán remek és nagyon hasznos tesztnapon vannak túl, mely végén elmondható, hogy előreléptek. A tréningeken több setupot is kipróbáltak, illetve számos futóműbeállítást teszteltek, mely előremozdíthatja azt, hogy jövő héten Doningtonban sikeres hétvégét zárjanak.

Világbajnok motorosunk a délutáni versenyen beállította az új pályacsúcsot (1:52:458) a Superstock 600 kategóriában. Az elért eredménye olyannyira pályacsúcs, hogy még a Supersport 600-as mezőnyben is rekordnak számít és tavaly, amikor vébés supersport motorjával körözött a mogyoródi pályán, akkor sem sikerült ilyen gyorsan teljesítenie a 4,381 km-es távot.

Talmácsi a 12 körös futamot követően mentoráltjával, Bódis Ricskóval elindult az Endurance versenyen is, ahol összetettben a 3. helyen zártak, kategóriájukban pedig elsők lettek. Sajnos azonban Talmácsi edzőmotorjában szétment a blokk, így holnap ő már nem folytatja a munkát.

 Talmácsi Gábor:-Fantasztikus élmény volt újra versenykörülmények között motorozni a Hungaroringen. Mindent teljesítettünk, amiért jöttünk és egy nagyon hasznos napon vagyunk túl. Biztos vagyok benne, hogy az elért eredmények segítségünkre lesznek a továbbiakban a világbajnokságon. Az Endurance versenyen sajnos szétment a motorblokkom. Az utolsó váltás előtt épp csak ki tudtam gurulni a boxba, ezzel jelentős mértékben időt is veszítettünk, de Ricskó szerencsére már rajtra készen állt és saját edzőmotorjával folytatta a versenyt, így sikeresen teljesítettük a megmérettetést. Nagyon sajnálom, hogy holnap nem tudok menni, de nem számítottunk ilyen jellegű technikai hibára és nincs másik olyan blokkunk, ami a szabályoknak megfelelne. 

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*