Tagozati díjakat adtak át az MMA közgyűlésén

Kilencen vehettek át tagozati díjat a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) évi második rendes közgyűlésén hétfőn a Pesti Vigadóban, ahol Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a kormányzat és a köztestület együttműködését méltatta.

    Az akadémia közleménye szerint Hoppál Péter az eseményen kiemelte, hogy hathatós bérfejlesztés várható a kultúra területén. Táncművészeti életjáradékot kapnak a legalább 25 évet szolgáló művészek, és 2017-ben 10 százalékkal emelkedik az akadémikusi életjáradékok összege is. Több kulturális célú fejlesztés mellett teljes körűen megújul az Operaház és a Budai Vigadó, valamint jelentős fejlesztésen esik át az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és az Iparművészeti Múzeum is.
    A vidéki színházak fejlesztésére, épületeinek rendbehozatalára szintén nagy összegeket szán a kormány a közeljövőben – fűzte hozzá az eseményen az államtitkár, aki a közlemény szerint kitért arra is: a tárca Martin György-díjat alapít a népművészet területén mutatott teljesítmények elismerésére, az Építészeti Múzeum gyűjteményes anyagának gondozása pedig 2017. január 1-jével az MMA feladatkörébe kerül át.
    Az MMA tagozati díjait évente egy alkalommal adja át a köztestület, tagozatonként egy-egy személynek. A díjakat a tagozatok ítélik oda, az elismerés egymillió forint jutalommal jár. Az Irodalmi Tagozat Illyés Gyula-díját idén Alföldyné Dobozi Eszter költő, a Zeneművészeti-díjat Bántainé Sípos Éva zenetanár, az Iparművészeti és Tervezőművészeti-díjat Bárd Johanna grafikusművész, a Dr. Erdélyi Zsuzsanna-díjat Borbély Jolán néptánckutató, a Színházművészeti-díjat Gyöngyössy Katalin színművész kapta.
    Az akadémia Képzőművészeti-díját Kelemen Károly festő- és szobrászművésznek, a Cs. Szabó László-díjat Kilián István irodalomtörténésznek, a filmeseket és fotóművészeket elismerő Szőts István-díjat Szilágyi Lenke fotóművésznek, a köztestület Építőművészeti-díját Szövényi István építésznek ítélték oda – olvasható az MMA közleményében.
    A közgyűlésen Marosi Miklós építőművész bemutatta a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház műhelyházának és próbacentrumának tervét, majd a testület tagjai elnöki és testületi tájékoztatókat hallgattak meg a 2016. májusi közgyűlés óta eltelt időszakról, Fekete György elnök és az elnökség, valamint a tagozatok és a bizottságok munkájáról.
    Az akadémikusok elfogadták az MMA elnökének a köztestület 2015. évi munkájáról szóló, a kormány számára készített tájékoztatóját, a köztestület 2014-2015. évi munkájáról és a magyar művészeti élet általános helyzetéről szóló, Országgyűlés számára készített beszámolóját, valamint az Akadémia alapszabályának módosítását is.
    A közgyűlést lezárva tájékoztató hangzott el a Magyar Művészeti Akadémia 2017. évi művészeti, szakmai programtervéről. Fekete György hangsúlyozta, hogy hamarosan átadják a budai Hild-villát, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének leendő otthonát. Kiemelte azt is, hogy 2017. április 24-én megnyílik az MMA immár negyedik – iparművészeti és tervezőművészeti – Nemzeti Szalon tárlata a Műcsarnokban – áll a közleményben.

Forrás:MTI