Tag adatbázis: Varró Dániel

Zavarban vagyunk az idővel

Bíró Eszter

Mióta az eszemet tudom, csodálkozva tapasztalom, hogy az idő úgy játszik velem, ahogy akar. Néha olyan lassú, hogy alig lehet ép ésszel kibírni a mutatók vánszorgását (a kijelző frissülését) az órán, máskor úgy megiramodik, hogy az egyre fürgébb autóimmal sem ...

Tovább »

A költészet napja – József Attilára emlékeznek Balatonszárszón

Koszorúzással és szavalóversennyel tisztelegnek József Attila előtt Balatonszárszón a magyar költészet napján, csütörtökön.     A Szárszón tragikus körülmények között elhunyt költő emlékére immár harminckettedik alkalommal tartják meg a Költészet Napja rendezvényt, amelynek délelőtt kilenc órától a József Attila nevét viselő általános ...

Tovább »

A magyar kultúra napja – Változatos programok Csongrád megyében

Változatos programokkal, koncertekkel, kiállításokkal, színházi produkciókkal, könyvbemutatókkal köszöntik a magyar kultúra napját Csongrád megyében, Szegeden ekkor adják át a kulturális elismeréseket is.     A megyeszékhelyen irodalmi esteket, kiállításokat, vers- és prózamondóversenyt rendeznek, koncertekre és színházi előadásokra is várják a közönséget. Hétfőn ...

Tovább »

Arany-emlékév – Játékos családi nap a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Játékos családi napot rendeznek az Arany János-emlékévhez kapcsolódva a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) május 21-én, vasárnap – közölte az intézmény az MTI-vel.     Az Aranyvasárnap címet viselő programon átadják az Arany 200, az #Arany versátirat pályázat és a Családi kör rajzpályázat ...

Tovább »