Tag Archives: Tóbiás József

Szabad Sajtó Díjátadó 2016

2016-ban a Szabad Sajtó Díjakat Bombera Krisztina televíziós újságíró, Galkó Balázs színművész és Klecska Ernő újságíró kapták. Fotó: Dóka Attila, Juhász Melinda 1994-ben, az első díjak átadásakor talán senki nem gondolta, hogy 2016 márciusában a 27. Szabad Sajtó Díjak átadásának ...

Tovább »

Elhunyt Varga László

Az MSZP mély megrendüléssel értesült, hogy hosszan tartó, súlyos betegség után 62 éves korában elhunyt Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) korábbi elnöke.  Hiánya sokszorosan fáj, hiszen nem csupán egy megalkuvást nem ismerő, állandóan az általa képviselt közösség érdekét ...

Tovább »

MSZP kongresszus

Stábunk a Magyar Szocialista Párt (MSZP) kongresszusán járt szombaton, a Villányi úti Konferenciaközpontban. Tóbiás József a párt alapszabályt módosító kongresszusán azt mondta, a magyar társadalom problémáit a kormány csak mélyítette, az ország minden téren rosszul teljesít lehetőségeihez képest. Fotó: Juhász ...

Tovább »

Végső búcsút vettek Göncz Árpád volt köztársasági elnöktől

Végső búcsút vettek Göncz Árpád volt köztársasági elnöktől péntek délután az Óbudai temetőben. Az egy hónapja elhunyt volt államfőt a szeretet embereként jellemezték a ravatalnál elhangzott gyászbeszédekben.     “Te a szeretet embere voltál, a szeretetet hirdetted, mint (…) a Názáreti is, ...

Tovább »