Tag Archives: ngm

„AZ ÉV ÖKOTURISZTIKAI LÉTESÍTMÉNYE 2014” DÍJAK ÁTADÁSA A TURIZMUS VILÁGNAPJÁN

A Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztálya, a Földművelésügyi Minisztérium Környezetügyért Felelős Helyettes Államtitkársága, valamint a Magyar Turizmus Zrt. közösen írt ki pályázatot „Az év ökoturisztikai létesítménye 2014” cím elnyerésére. A pályázat célja az volt, hogy az ökoturisztikai létesítmények kínálatuk ...

Tovább »

NGM: az államháztartás első nyolc havi hiánya 858,8 milliárd forint

Az államháztartás központi alrendszerének 2014. első nyolc havi hiánya 858,8 milliárd forint, augusztusban a hiány mindössze 7,4 milliárd forint volt, ez több mint 10 éve a legalacsonyabb havi deficit – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a honlapján hétfőn.     Ezen belül ...

Tovább »

Kinek-mit jelent a zárolás?

A kormányzati kiadásokból elrendelt 110 milliárd forintos zárolásból a minisztériumokra 39,5 milliárd forint kötelezettség vonatkozik, számottevően csökken a rendkívüli kormányzati intézkedések tartaléka, és az intézkedés jelentős mértékben érinti a Beruházási Alap kiadásait, továbbá vonatkozik az elkülönített állami pénzalapokra és a ...

Tovább »

A bankok az árfolyamrés mielőbbi rendezésére törekszenek

A bankok az árfolyamrés mielőbbi rendezésére törekszenek, indokolatlannak tartanák azonban, ha a kedvezményes végtörlesztéssel élőkre is kiterjedne az új jogszabály, az elévülés szabályainak átírását pedig kockázatosnak tartják – reagált a Magyar Bankszövetség Varga Mihály bejelentésére.     A hazai bankok érdekképviseleti szervének ...

Tovább »