Tag Archives: Nemzeti Kulturális Alap

A Csipkerózsika c. balett gyermekváltozatát mutatta be az OPERA

A Magyar Állami Operaház ballettiskolája, a Magyar Nemzeti Balettintézet csaknem hetven növendéke előadásában – a Magyar Nemzeti Balett művészeinek közreműködésével – mutatta be nagy sikerrel KisCsipke című mesebalettjét 2023. május 6-án és 7-én az Eiffel Műhelyház Bánffy termében. A Radina ...

Tovább »

Hangfoglaló – Már 171 zenekar indulását segítette a könnyűzenei program

Fennállásának eddigi hat éve alatt már 171 zenekar indulását segítette a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program, melynek köszönhetően sok ezer koncert és rengeteg szakmai program is megvalósult.     A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Programja – először Cseh Tamás Program néven – ...

Tovább »

Tavasztól látható a mozikban a digitálisan felújított Vízipók-csodapók

Tavasztól lesz látható a mozikban a Vízipók-csodapók című egész estés rajzfilm digitálisan felújított változata. Az alkotás díszbemutatóját szerdán tartották Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban.     A díszvetítést megtekintette Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita, Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. ...

Tovább »

Haverok, buli, Bon-Bon

Tizennégy Bon-Bon-sláger hallható abban az új musicalben, amit a Jókai utcai befogadószínházban, a Hatszín Teátrumban láthatunk decembertől Koós Réka, Szolnoki Péter, Baronits Gábor és Szabó Máté főszereplésével. A darabot a Bon-Bon szövegírója, Duba Gábor írta, a rendező pedig az eddig ...

Tovább »