Tag Archives: Mesterházy Attila

Ma délelőtt búcsúzik az ország Horn Gyulától

Ma délelőtt vesznek végső búcsút Horn Gyulától, Magyarország volt miniszterelnökétől a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Az állami, katonai tiszteletadás mellett tartandó temetésen a családtagok, hozzátartozók mellett politikustársak és külföldi vendégek is leróják kegyeletüket.     Horn Gyula életének 81. évében, hosszan ...

Tovább »

Ki a példa Magyarország számára?

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint nem az országot vagy a magyar embereket, hanem a kormányt bírálta az Európai Parlament a Tavares-jelentés elfogadásával. Mesterházy Attila kijelentette: a miniszterelnöknek meg kellett volna köszönnie a magyar és az európai szocialisták munkáját, ugyanis annak hatására ...

Tovább »

Semmelweis-napra

Ma az anyák megmentőjére emlékezünk, de az egészségügyben dolgozók mindegyikére gondolunk. Azokra, akik továbbviszik Semmelweis örökségét, és nap mint nap példát mutatnak lelkiismeretességből, kötelességtudásból és önzetlenségből. Abban, ahogyan az állam megbecsüli az egészségügyben dolgozókat, megmutatkozik, hogyan bánik a betegekkel, bajba ...

Tovább »

Megemlékezett Horn Gyuláról az MSZP választmánya

Horn Gyula volt kormányfő és pártelnök emléke előtt tisztelgett az MSZP választmánya szombaton.     A múlt szerdán elhunyt politikusra először egy kisfilmmel emlékeztek, majd Mesterházy Attila méltatta érdemeit.     A pártelnök azt mondta, kevés magyar politikus tudta beírni a nevét az európai ...

Tovább »