Tag Archives: Földművelésügyi Minisztérium

Átadták „Az év ökoturisztikai létesítménye 2016” díjakat

Idén hetedik alkalommal adták át „Az év ökoturisztikai létesítménye” kitüntető címet, melynek díjátadó ünnepségére a Turizmus Világnapján, szeptember 27-én került sor a budapesti Larus Rendezvényközpontban. A Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által meghirdetett közös pályázaton három-három nyertest ...

Tovább »

Négy tűzszerész meghalt egy hortobágyi robbanásban

Négy honvédségi tűzszerész életét vesztette, egy pedig megsérült egy robbanásban a Hortobágyi Nemzeti Park területén, a volt bombalőtéren péntek délután – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az MTI-t.     Nagy Andrea elmondta: az elsődleges adatok szerint egy második világháborús bomba ...

Tovább »

Az erdőgazdálkodásról szóló törvény módosítása még az idén az Országgyűlés elé kerülhet

Az erdőgazdálkodásról szóló törvény módosítása várhatón még az idén – a tavaszi, esetleg a nyári ülésszakon – az Országgyűlés elé kerülhet, és megszülethet a magyar erdőgazdálkodást szabályozó új jogszabály – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) állami földekért felelős államtitkára csütörtökön ...

Tovább »

Ma nyílik az Agromash Expo Budapesten

Szerdán nyílik az Agromash Expo és Agrárgépshow, az ágazat egyik jelentős nemzetközi kiállítása; a négynapos vásárt Budapesten a Hungexpo területén 18 ország 350 kiállítójának részvételével rendezik meg – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel.     A nemzetközi szinten is elismert ...

Tovább »