Tag Archives: Emmi

Tilos a szegénység…

Az EMMI a mai napon elismerte, belső körlevélben írja elő kollégáinak egyes szavak használatát, más szavak tiltását. Mint írják, ez többek közt „a kormányzati politika irányát is mutatja”.  „Az újbeszél célja nem csak az, hogy az (EMMI vezetésének) megfelelő világnézet ...

Tovább »

Elhunyt Bitskey Tibor

Saját halottjának tekinti Bitskey Tibor színművészt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) is, a Kossuth-díjas, nemzet színésze címmel kitüntetett érdemes művész hétfőn, életének 86. évében hunyt el. Az 1929-ben Rákoskeresztúron született művész színészi tehetségét már gyerekkorában felfedezték, először elemi iskolai tanárai ...

Tovább »

Egyelőre a fővárosé marad a BTF és a Café Budapest

Az óév utolsó napján megjelent Magyar Közlönyből kiderül, hogy 2015-ben a tavalyinál valamivel kevesebb költségvetési pénz jut a BTF-re és a Café Budapestre, viszont a kormány 2016-ra és 2017-re is rögzítette a támogatásokat. A december 31-én megjelent kormányrendelet nem szól ...

Tovább »

Zalán János lesz a Pesti Magyar Színház igazgatója

Zalán János színészt nevezte ki a Pesti Magyar Színház élére az emberi erőforrások minisztere. A leendő direktor 2015. január 1-jén kezdi meg munkáját a teátrum élén.     A Pesti Magyar Színház igazgatói feladatainak ellátására június végén kiírt pályázati felhívásra három érvényes ...

Tovább »