Tag Archives: Botka László

Tarjányi: “Meg kell egyezni, mert máshogy nem lehet győzni!”

Bemutatkozott a Tarjányi Péter vezette Magyar Progresszív Mozgalom, ahol az alapító közölte: azt akarják, hogy Botka László hátrébb lépjen. Az a cél, hogy egy, a pártok felett álló miniszterelnök-jelöltet építsenek fel, aki mögé be tudnak állni a demokratikus ellenzék pártjai ...

Tovább »

Botka ellen uszítottak az Echo TV-ben

Az MSZP elnöke uszításnak tartja, hogy az Echo TV egyik műsorában a Pesti Srácok főszerkesztő-helyettese arról beszélt, egy Botka Lászlónak sem kellene élnie Magyarországon. Molnár Gyula pénteken Budapesten közölte, minden eszközzel harcolnak, hogy ez a politikai kultúra eltűnjön Magyarországról, és ...

Tovább »

Botka László sikeresen vette az akadályokat és vállalta a jelölést

  Pártunk elnöksége és választmánya is egyhangúlag támogatta szombaton, hogy Botka László szegedi polgármester legyen az MSZP miniszterelnök-jelöltje – jelentette be a két testület vezetője Budapesten sajtótájékoztatón. Molnár Gyula pártelnök hangsúlyozta: a magyar választók jelentős része eldöntötte, hogy 2018-ban ezt ...

Tovább »

Békásmegyeren tartott utcafórumot az MSZP két vezető politikusa

Az MSZP “Tegyünk igazságot! Fizessenek a gazdagok!” programja mellett érvelt Botka László, az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje és Molnár Gyula pártelnök szerdán Békásmegyeren, “utcafórumon”.     A program keretében 300 milliárd forintot csoportosítanának át évente az adórendszer keretében a gazdagoktól a szegényebbek részére ...

Tovább »