Sztárszereposztásban az Elton John-musical

Valódi sztárparádéval viszi színre Lee Hall és Elton John Billy Elliot – a Musical című világhírű darabját az Erkel Színház. A musicalt a 2005-ös premier óta több mint 5 millió néző látta Londonban, világszerte pedig 11 millióan. A július 29-i magyarországi bemutatón többek közt Stohl András és Csákányi Eszter is színpadra lép, a produkció rendezője Szirtes Tamás.

Fotó: Dóka Attila, Juhász Melinda

Ladinek Judit, Gallusz Nikolett, Auksz Éva, Stohl András, Tóth Sándor, Németh Kristóf, Simon Boglárka, Krassy Renáta, Balla Eszter, Csákányi Eszter, Bence Ilona és Hűvösvölgyi Ildikó nyerte el a produkció felnőtt szerepeit – az elismert színészeket váltott szereposztásban láthatja a közönség az Erkel Színház Billy Elliot-sorozatában.

A Magyar Állami Operaház 2015 februárjában jelentette be, hogy repertoárjára veszi Lee Hall és a Grammy-díjas Elton John darabját. A musical a három Oscar-díjra is jelölt Billy Elliot című film történetére épül, amely egy szegény sorba született tehetséges kisfiúról szól, akinek családja hallani sem akar arról, hogy egy általuk ismeretlen terepre, a balettszínpadra lépjen. Az Opera a musical műsorra tűzésével – amellett, hogy emblematikus produkciót helyez az Erkel Színház palettájára – küldetést is teljesít: cél, hogy a legújabb generáció érdeklődése felébredjen a tánc, azon belül is a klasszikus balett iránt, ami kulcskérdés a tekintetben, hogy másfél évtized múlva is kerüljenek hazai művészek a Magyar Nemzeti Balett tagjainak sorába. A darabválasztás fő motivációja, hogy Billy Elliot magával ragadó története a musical műfaján keresztül nemcsak bepillantást enged a balett világába, de a nézőhöz közel is viszi azt.

A címszerep rendkívüli nehézségű, a gyerekszereplőtől azonos prózai, énekesi és táncosi kvalitásokat kíván, ezen belül pedig ugyanolyan felkészültséggel kell például szteppelni, mint balettozni. A nyári bemutató és a további előadások szereposztását egyéves castingsorozat után hirdették ki.

Az első hazai gyerekszereplő-válogatás 2015. március 7-én kezdődött és négy napon át tartott. A válogatásra az ország minden pontjáról, sőt határon túlról is érkeztek jelentkezők, első körben hozzávetőleg száz fő, majd májusban még ötven 9-12 éves kisdiák, de volt hétéves aspiráns is.

A zsűriben helyet foglalt többek közt Solymosi Tamás, a Magyar Nemzeti Balett igazgatója, Szirtes Tamás rendező, Toldy Mária énektanár, Tihanyi Ákos koreográfus, valamint Köteles Géza és Silló István, a darab karmesterei. A grémium előtt a jelentkezőknek prózai, ének és tánctudásukról is számot kellett adniuk. Az első rostán túljutott gyerekek a második, októberi fordulóra hónapokig tartó tréning után tértek vissza a zsűri elé, a januári, végleges döntésre pedig már egy intenzív, féléves képzés is mögöttük áll. Felkészítésükben neves pedagógusok nyújtottak segítséget, a jelentkezőkkel Toldy Mária, Kovács Brigitta operaénekes-énektanár, Warnus Zsuzsanna korrepetitor, Fehérné Kovács Zsuzsanna beszédtechnika tanár, Jantyik Csaba színészmesterség tanár és Sárközi Gyula irányításával a Madách Musical Táncművészeti Iskola és Szakközépiskola tánctanárai foglalkoztak – utóbbiak tavaly május óta a hét minden napján modern tánc, klasszikus balett, sztepp, street dance, akrobatika, improvizáció, valamint musical órákat és külön tréninget tartanak a jelenleg 10 tagú gyermekszereplő gárdának. Az ének és színészmesterséget felmérő rostán skálák, ritmusgyakorlatok, a kötelezően megadott Billy-dal, egy bármilyen műfajú másik dal és az ugyancsak kötelező Billy-monológ bemutatása volt az elvárás.

A mindent eldöntő vizsga február 10-én zajlott. Tíz fiú állt versenyben a két főszerepre (Billy és Michael), kérdés volt azonban az is, hogy kiknek kell megválni a produkciótól. A zsűri tagjai – melyben az első casting bírái mellett meghívottként részt vett a Magyar Táncművészeti Főiskola rektora, Szakály György, Sárközi Gyula, a Madách Musical Tánciskola vezetője, Barna Mónika az MTF főiskolai docense, Csillag Pál balettmester, és mindazok a tanárok, akik az elmúlt másfél évben a gyerekek felkészítésében heroikus munkát végeztek – arra jutottak, hogy a gyerekek a másfél év alatt hatalmasat fejlődtek, így nem egy, hanem hét Billyt és öt Michaelt választottak úgy, hogy a gyerekek keresztben is tanulhatják a főszerepeket. Tekintettel arra, hogy a Magyar Állami Operaház csak az első évben hetven alkalommal készül eljátszani a musicalt, minden kiválasztottnak jut lehetőség. A produkcióban emellett a 9-12 éves korosztályból összesen 29 kislány vesz részt hármas szereposztásban, mindnyájan a Madách Musical Táncművészeti Iskola és Szakközépiskola növendékei.

A felnőtt szerepekért meghívásos castingra érkeztek az ország legismertebb művészei, egy-egy karakterre nyolc-tíz színészt invitáltak az alkotók. Esetükben annyival könnyebb volt a választás, hogy míg a kiskamaszok évről évre nagyarányú változáson mennek keresztül, a színészek a saját maguk által képviselt és széles körben ismert kimagasló színvonallal járulnak majd hozzá az előadássorozat sikeréhez. Egy további, januári castingon a produkció felnőtt táncosait is kiválasztotta a zsűri – csak az első napra száz jelentkező érkezett, hogy megmutassa kvalitásait.

A Billiy Elliot – a Musical a bemutató évében 4 kategóriában is elnyerte az Olivier-díjat, amely a legrangosabb brit színházi elismerés, Amerikában pedig tíz kategóriában lett Tony-díjas Broadway-produkció. Az Opera vezetése abban bízik, hogy a musical népszerűsége itthon ugyanúgy szárnyal majd, mint Angliában és Amerikában. A hazai változatot rendező Szirtes Tamás Kossuth- és Jászai-díjas művész több mint száz darabot vitt színre pályafutása során, köztük számos mucicalt, például a Jézus Krisztus Szupersztárt és a Mary Poppinst is. Színrevitelében a Billy Elliot – a Musical című produkciót július 29-én mutatja be az Erkel Színház, amely történetében először hatalmas előadásszámmal várja a közönséget az egyhónapos nyári sorozatban. 

A musical a 11 éves Billy Elliot története, aki egy bokszedzésen megpillantja a terem másik sarkában folyó balettórát. A mozdulatok varázsa megbabonázza és balettcipőre váltja bokszkesztyűit, hogy titkon besurranhasson Mrs. Wilkinson óráira, aki jó szemmel felismeri Billy tehetségét. Eközben apja és bátyja, Tony, akik mindketten részt vesznek a bányászsztrájkban, csak nagy nehézségek árán tudnak kenyeret tenni a család asztalára. Keserűségük gátja akkor szakad át, amikor rájönnek, hogy a bokszedzésekre szánt pénzt Billy kevésbé férfias elfoglaltságra pazarolja. Mrs. Wilkinson azonban rábeszéli Billyt, hogy – ingyen – magánórákon taníthassa, és felvételire küldi a balettiskolába. Amikor eljön a nagy nap, Billy – Tony összetűzése miatt a rendőrséggel – elszalasztja a felvételit. Mrs. Wilkinson a maga kezébe akarja venni a dolgok irányítását, megkísérli elmagyarázni Billy apjának, milyen nagy esélyt szalaszt el a fia, de a dühöngő Tony elzavarja a tanárnőt. Billy a meg nem értettség feletti elkeseredését egy táncban beszéli el Michaelnek, produkciójának azonban véletlenül édesapja is szemtanúja lesz, akinek a földbe gyökerezik a lába fia teljesítményének láttán. Beleegyezik, hogy Billy még egy esélyt kapjon a londoni felvételin. Bányásztársainak segítségével apa és fia útra kelhetnek, hogy a fővárosban próbáljanak szerencsét.