Szombaton forgalomkorlátozások a Budapest Pride idején a belvárosban

A Budapest Pride miatt 2013. július 6-án, szombaton várhatóan 13:30 és 19 óra között forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapesten az Andrássy úton, a Bajcsy-Zsilinkszy úton, az Alkotmány utcában, a Honvéd utcában és a Markó utcában. A korlátozások a közúti és a gyalogos forgalom mellett a közösségi közlekedési járatokat is érintik.

terkep

Közúti közlekedés

Várhatóan 13:30-tól 17:30-ig lezárásra kerül az Andrássy út.

A keresztirányú forgalmat várhatóan 17:30-tól szakaszosan, a menet elvonulásával engedik át az Andrássy úton, azonban azt megelőzően gyalogosan és közúton sem lehet majd keresztezni az útvonalat.

Előreláthatólag 13:30-tól 18:30-ig lezárják a Bajcsy-Zsilinszky utat az Andrássy út és az Alkotmány utca között, 13:30-tól 19 óráig pedig az Alkotmány utca – Honvéd utca – Markó utca útvonalat.

Az érintett útvonalakon a keresztirányú forgalmat is korlátozza a rendőrség. A  menet elhaladása után az útvonalat szakaszosan megnyitják a forgalom előtt. Kérjük a közlekedőket, hogy figyeljék a kihelyezett jelzőtáblákat és a rendőrök útmutatásait, illetve ha tehetik, kerüljék el a környéket közlekedési útvonaluk megválasztásakor.

Gyalogos közlekedés

Az Oktogon 13:30-tól le lesz zárva, azonban a menet megérkezéséig, rendőrségi biztosítással a gyalogosok átjuthatnak a csomóponton, de csak az Aradi utca – Jókai tér – Liszt Ferenc tér – Dohnányi Ernő utca útvonalon. A menet elhaladásakor semmilyen módon, gyalogosan sem lehet keresztül jutni az Andrássy úton.

Tömegközlekedés

M1-es metró

Várhatóan 13:30 és 17 óra között nem állnak meg a Deák Ferenc tér és a Széchenyi fürdő közötti megállókban a szerelvények. 17 óra és 17:30 között a Deák Ferenc tér és a Hősök tere; 17:30 és 18 óra között a Deák Ferenc tér és az Oktogon között nem állnak meg az M1-es metró szerelvényei. Autóbuszos pótlásra nincs lehetőség.

M3-as metró

Várhatóan 13:30 és 18 óra között lezárásra kerül az M3-as metró Arany János utcai állomása. A lezárt állomáson a vonatok megállás nélkül áthaladnak.

4-6V villamospótló autóbusz

A nagykörúti pályafelújítás miatt közlekedő 4-6V jelzésű villamospótló autóbuszok rövidített és terelt útvonalon közlekednek várhatóan 13:30 és 17:30 között. A pótlóbuszok a Király utca megállóhelytől a Király utca – Lövölde tér – Rottenbiller utca – Damjanich utca – Bajza utca – Városligeti fasor – Lövölde tér – Király utca útvonalon tesznek kerülőt és nem érintik az Oktogont és a Nyugati pályaudvarnál lévő végállomást. Az autóbuszok az érintett trolibuszmegállókban állnak meg. A Nagykörúton tömegközlekedéssel nem lehet utazni ezen időszakban az Oktogon és a Király utca között és a gyalogos átjárás is korlátozva lesz a fentiek szerint. Javasoljuk, hogy inkább az M3-as metróval utazzanak a 4-6-os helyett.

2V villamospótló autóbusz

A 2V villamospótló autóbusz várhatóan 13:30 és 19 óra között nem közlekedik.

9-es autóbusz

A 9-es autóbusz várhatóan 13:30 és 18 óra között megosztva közlekedik, egyrészt Óbuda, Bogdáni út és a Nyugati pályaudvar M; másrészt pedig a Deák Ferenc tér M és Kőbánya alsó vasútállomás között járnak majd a buszok.

16-os autóbusz

Várhatóan 14 órától 18 óráig mindkét irányban a Clark Ádám tér érintésével, de az Erzsébet hídon át közlekednek a buszok. A Széchenyi István tér, a Hild tér/József nádor tér, a Deák Ferenc tér M végállomás megállók kimaradnak. A Deák Ferenc térnél az autóbuszok a 9-es busz Károly körúti megállóhelyeit érintik.

70-es és 78-as trolibuszok

Várhatóan 13:30 és 18 óra között a 70-es és a 78-as trolibuszok rövidített útvonalon, az Erzsébet királyné útja, aluljáró; illetve a Keleti pályaudvar M (Garay utca) és az Akácfa utca között közlekednek.

72-es trolibusz

Várhatóan 13:30 és 18 óra között a trolibuszok helyett autóbuszokat közlekedtetünk rövidített útvonalon, Zugló vasútállomás és a Nyugati pályaudvar M végállomás között. Az Arany János utca M végállomást nem érintik ezen időszakban a trolik.

73-as trolibusz

Várhatóan 13:30 és 18 óra között a 73-as trolibusz nem közlekedik.

76-os trolibusz

Várhatóan 13:30 és 17 óra között két részre osztva közlekednek a járatok. Egyrészt a Jászai Mari tér és a Lehel tér M, másrészt pedig a Keleti pályaudvar M (Garay utca) és a 74-es trolibusz Károly körút (Astoria M) végállomása között járnak a trolibuszok.

105-ös autóbusz

Várhatóan 13:30 és 18 óra között a 105-ös autóbuszok mindkét irányban terelve közlekednek a Clark Ádám tér és a Dózsa György út között a Fő utca, a Margit híd, a Szent István körút, Nyugati pályaudvar M és a Podmaniczky utca érintésével. Az autóbuszok valamennyi érintett autóbusz- és trolibuszmegállóban megállnak.

115-ös autóbusz

A 115-ös autóbuszok várhatóan 13:30 és 19 óra között két részre osztva közlekednek. Egyrészt az Árpád híd M és a Nyugati pályaudvar M; másrészt pedig a Boráros tér H (Közraktár utca) és a Kossuth Lajos tér M között közlekednek majd.

További forgalmi változások

A rendőrségi intézkedések függvényében korlátozva lehet még a délután folyamán a Dózsa György út és a Hősök tere térségében a 20E, a 30-as, a 30A és a 230-as jelzésű autóbuszok és a 75-ös trolibuszok forgalma. A járatok a rendőrségi döntések függvényében a Hermina út, illetve a Hungária körút érintésével, terelve közlekednek.

A közúti lezárások és emiatt a tömegközlekedési járatokra is érvényes forgalomkorlátozások a rendőrségi döntések függvényében változhatnak. Kérjük a közlekedőket, hogy a pontos és aktuális információkért kövessék figyelemmel a BKK INFO oldalát a www.bkkinfo.hu, illetve mobiltelefonról az m.bkkinfo.hu címen. Emellett kérjük, hogy figyeljék a helyszínen dolgozó forgalmi zavarelhárító munkatársaink információit.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*