Szlalomverseny a Hungexpo-n

Spread the love

Különleges helyszínen folytatódott a Magyar Szlalom Bajnokság. Az ötödik futamot az I. Totalcar Parkoló Parádé rendezvényen belül a Hungexpo területén tartották augusztus 24-én, amely a hét fordulós bajnokság ötödik versenye volt. 66 induló érkezett a passzázs alatti depóba, ahol megkezdték a felkészülést.

9

15 évvel ezelőtt

Sződy Szabolcs és Sződy Zsolt, a Track Racing csapat versenyzői már autóztak itt sok-sok évvel ezelőtt: „Még 2004-ben versenyeztünk itt. Akkor egy másik szervezésben, autós szakvásár keretein belül indultunk és nagyon jó verseny volt. Vártuk, hogy ismét itt lehessünk, hiszen a vásárvárost rendszeresen látogatjuk, mint néző és mint érdeklődő is. Most miénk a pálya, versenyünk lesz ezen a területen.” – mondták a Sződy fivérek.

Az autók kényelmesen el tudtak helyezkedni a hullámos fedél alatt, amely már a reggeli napsugaraktól is kellő védelmet nyújtott és egész nap jó szolgálatot tett.

Szokatlan volt a reggeli órákban a teljesen üres expo területén gyalogosan bejárni, megnézni a kijelölt pályát. Az átépítés alatt lévő területet így gyalogosan most volt lehetőség megtekinteni, mert futam közben, bójasorok közötti szűk folyosón haladva vajmi kevés lehetőség lesz erre. Akárcsak a sárga, oszlopos épület megcsodálására, „a villára”, amely az orvosi központ és most is e mellett állt a kötelező mentőautó. Remélhetően most sem lesz rá szükség.

Ugyancsak lehetőség adódott az egyik szellőzésre nyitva hagyott ajtón belépni a teljesen üres A épület csarnokába. A Sződy fivérek amint meglátták az oszlopokkal tűzdelt hatalmas csarnokot rögtön elgondolkodtak, micsoda élmény lehetne azokat kerülgetni egy szlalom keretében, de egyben milyen veszélyes is, szemben egy műanyag bójasorral. Azt elütni nem gond, ellenben egy oszloppal találkozva az autók komolyan sérülhetnének.

A pályabejárás után a versenyzői eligazítás következett, melynek keretében egy felvezető autó bemutató kör is megtett a pályán, a vezető bíró magyarázata mellett. Így a vonalvezetés minden résztvevő számára egyértelmű volt, a pálya szerencsére egyáltalán nem volt bonyolult. Így Kalocsával szemben most nem kellett gondolkozni, hogy merre kell menni. Adott volt a vonalvezetés.

A gépátvételnél nagy volt a sürgés, három ellenőr nézte át az autókat, hogy megfelelnek-e az előírásnak, illetve a biztonságot adó övet, sisakot. Volt olyan jármű, amelynek súlyát meg is mérték.

Mindezek után kezdődhetett is az edzés. A pálya jellegzetessége az utcainak megfelelő volt. Szűk, padkás és lassabb bójasorokkal tűzdelt. Nehezen eltéveszthető vonalvezetés, azonban nagyobb fékezésekre kényszerítő lassítások jellemezték.

Versenykörök

A fivérek közül Szabolcs indult elsőként a 40-es rajtszámmal. Nem szokott bójázni, de most…: „A pálya változó ritmusú, de nem különösebben nehéz. Mint volt előzőleg Kalocsán. Azonban a bójáknál lényegesen csökken a tempó, és hát sikerült egyet érintenem és ledöntenem. Ezáltal 2 másodperccel több így a köridőm.”- nyilatkozta Szabolcs. Körideje 01:46,041 mp lett.

Zsolt 70-es rajtszámmal indult és hiba nélkül kezdett: „Forgatni kellett a kormányt, nem sok pihenés volt a versenykör alatt. De próbáltam gyorsan és pontosan menni. Ez úgy néz ki sikerült már elsőre.”- tömören mondta Zsolt. Körideje 01:39,836 mp lett.

A második kört egy baleset miatt időcsúszással kezdték el. Ugyanis az első kör utolsó előtti autója az egyik visszaforditóban sajnálatosan túlfordult és a tetejére borult. Személyi sérülés nem történt szerencsére, a mentősök rendben találták a sofőrt. A Suzuki azonban már nem volt ilyen szerencsés, a szélvédő és a jobb oldal csúnyán összetört. A pálya takarítása és visszaállítása pedig némi időbe telt. Így később indulhatott a következő kör.

Szabolcsnak ez már hibátlan lett, egy elég jó idővel: 01:41,994 mp. Zsolt viszont lassabb volt korábbi önmagánál, ez a köre nem sikerült jobban. Néhány pontatlan fékezés miatt rontott hét tizeddel: 01:40,530-es idővel ért célba.

A harmadik kör mindkét fiúnak a leggyorsabb volt:

„Megszoktuk a vonalvezetést, gyorsultunk. Ebben nincs semmi trükk már. De sajnos az egyik legszűkebb bójakombinációban érintettem megint a bóját, és ez hibapont. Egyébként jó kör volt, a legjobb nekem.” – mesélte a tényeket Szabolcs. Sikerült 1:40 alá mennie 01:39,596, de a 2 másodperc plusszal ez 1:41-re nőtt.

Zsolt most mindent beleadott:

„Gyors és precíz volt ez a kör. Szeretném elérni a negyedik helyet, ha lehet. Meglátjuk sikerült-e, rajtam most nem múlt, ez megfelelő kör volt… .”- reménykedett Zsolt.

És sikerült. Okkal volt fontos a negyedik hely Zsolt számára. Egyrészt eggyel több pont a tabellán. Másrészt így Zsolt megtarthatta az összetettbeli harmadik helyét. Kalocsa után most ugyan nem sikerült dobogóra állnia és kupával hazatérnie, de a pontok azok pontok. A Sződy fivérek most a negyedik és hatodik helyen fejezték be a versenyt az S3-as kategóriában.

Tabella:

  1. Kaposznyák Mihály, Citroen Saxo VTS      50 
  2. Ildzsa Dávid, Suzuki Ignis                           45                                 
  3. Sződy Zsolt, Opel Tigra   25                                 
  4. Taczman Zsolt, Citroen Saxo VTS             24
  5. Sződy Szabolcs, Opel Tigra  18
  6. Juhász Ádám, Citroen Saxo VTS                  7
  7. Kovács Viktor, Renault Twingo RS              7
  8. Csiszár Alexandra, Opel Corsa                    1
  9. Hajdú Eszter, BMW                                       0                                                      

Az ötödik futam összefoglalója a Sződy fivérektől:

„A jó szervezésű, különleges helyszínen rendezett verseny számunkra egy jó versenynapot jelentett. Mondhatjuk, hogy ez a mi hazai futamunk volt, fővárosiak lévén. A helyszín is közel áll hozzánk és örömmel küzdöttünk ezen a pályán. A motorerő, a jó tapadás a lehetőség szerinti gyorsulást megadta, a köridőket a technikás pálya befolyásolta csak. Kisebb időkülönbségek lettek, mint a gyors pályákon. Vagyis eltűnt a lóerőkülömbség, de ettől változatos a bajnokság. Reméljük jövőre is benne lesz a versenynaptárban ez a futam.” – összegezték a napot a Sződy fivérek.

                          Fotók: Track Racing

 

 

 

 

 

Comments are closed.