Szinkronban a Nyári lányok

Sosem látott kalandnak lehettek részesei Nyári Aliz és Nyári Edit. A VIASAT3-on látható Az étterem harcosai következő epizódjából kiderül, hogy a gyönyörű hangú énekesnők nem csak a színpadon, de vízben is remekül megállják a helyüket. Aliz és Edit egy véletlen találkozás után ugyanis nem kisebb elhatározásra jutottak, minthogy kipróbálják magukat a szinkronúszás világában. 

 

nyari_lanyok1A Nyári lányok nem is gondolták, hogy a Vinopolisban nemcsak egy kellemes ebéd, hanem egy régi kedves ismerős is várja majd őket. A találkozásból hosszú beszélgetés lett, amelynek végén Aliz barátnője és szinkronúszó csapattársai elhívták az énekesnőket az egyik edzésükre, ahol a lányok végre kiskori álmukat valóra váltva, csodaszép fürdőruhákban csobbanhattak a medencébe.

„Kislánykorunk óta vágytunk arra, hogy egyszer magunkra öltsük ezeket a gyönyörű díszes fürdőruhákat és az inspiráló zenére elsajátítsunk pár alap koreográfiát. És most sikerült, a Vinopolisban összefutottunk egy régi barátnőmmel, aki bevezetett minket a szinkronúszás világába. Hatalmas élmény volt, amelyet Az étterem harcosainak kamerája meg is örökített.” – mesélte Aliz – „Mindig is az életünk része volt a mozgás. Edit kiválóan úszik, mellette pedig rajong az extrém sportokért. Én pedig évekig jazz- balettoztam, de a foci sem áll messze tőlünk. Ha időnk engedi, barátainkkal szívesen megyünk focizni.” – tette hozzá Aliz.

 

Az énekesnők mostanában nagyon elfoglaltak. A fellépések és stúdiómunkák közepette alig marad idejük lazítani, de a szinkronúszást olyannyira megszerették, hogy bármikor szívesen folytatnák.

„Nagyon fárasztó volt, de egy gyermekkori álmunk vált ezzel valóra, így szívesen folytatnánk, ha időnk engedi. Most minden energiánkat lekötik a fellépések és a stúdiómunkák. A napokban elkészült a Pont című rádiós slágerünk videoklipje, ami a május végén megjelenő albumunkat vezeti fel. Így stúdióba vonultunk és dolgozunk a nagylemez zenei anyagán.” – mesélte Edit.

Ha kíváncsi Nyári Aliz és Nyári Edit nedves kalandjára, ne hagyja ki Az étterem harcosai következő epizódját vasárnap 11:35-kor a VIASAT3-on.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*