Szilvásy per – Fidesz

Rács mögé kerülhet a maffiabaloldal egyik központi figurája – így kommentálta Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója, hogy Szilvásy György volt szocialista titokminiszter a “kémkedési perként” ismert büntetőügyben első fokon letöltendő börtönbüntetést kapott.

Forrás: MTI

Rogán Antal; Kocsis Máté

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A rendszerváltás óta példa nélküli eset, hogy valamely kabinet egy tagját kémkedésért elítéljék – mondta Kocsis Máté pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Hozzátette: Szilvásy György a Gyurcsány-Bajnai-időszakban a maffiabaloldal központi figurája, Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila közeli munkatársa volt.

“Nekik együtt közös a felelősségük abban, hogy együtt tették tönkre az országot mind gazdasági, mind morális értelemben. Érthető tehát részükről a Szilvásy melletti egységes kiállás” – fogalmazott a Fidesz kommunikációs igazgatója, aki szerint a pénteki bírósági ítélet is nyilvánvalóvá tette: a maffiabaloldal veszélyes Magyarországra nézve.

Azzal kapcsolatban, hogy a szocialisták szerint nyilvánosságra kellene hozni az ügy iratait, Kocsis Máté azt mondta: az MSZP-nek meg kellene fontolnia e kérését, “mert ezt követelték egyszer már Portik-ügyben is, és nem jártak olyan jól azzal, amikor nyilvánosságra kerültek a dokumentumok”.

A Debreceni Törvényszék pénteken a “kémkedési perként” ismert büntetőügyben első fokon Galambos Lajos elsőrendű vádlottat, aki 2004 és 2007 között a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója volt, kémkedésért 2 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, a közügyektől pedig 3 évre eltiltotta. Szilvásy György másodrendű vádlottat, a Gyurcsány-kormány titokminiszterét felbujtóként elkövetett kémkedésért szintén 2 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélték, a közügyektől 3 évre eltiltották. Laborc Sándorra pedig, aki 2007 és 2009 között volt a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója, felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a törvényszék.

 

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*