Szijjártó: a magyar kormány a nyitottság és átláthatóság pártján áll

 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter  Fotó: www.amdala.hu

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
Fotó: www.amdala.hu

A kormány és a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) teljes nyilvánosságot szorgalmaz az Egyesült Államok által meghozott beutazási tilalom ügyében – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombat délután Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
A külügyi tárcavezetője megerősítette: szombat reggel telefonon tájékoztatta a parlamenti pártok frakcióvezetőit: Rogán Antallal, a Fidesz, Harrach Péterrel, a KDNP, Tóbiás Józseffel, az MSZP és Schiffer Andrással, az LMP frakcióvezetőjével sikerült beszélnie, Vona Gábort, a Jobbik frakcióvezetőjét nem sikerült elérnie, Gyöngyösi Mártonnal, a párt képviselőjével tudott beszélni. Szijjártó Péter azt mondta: a parlamenti pártokkal, köztük az ellenzékiekkel is egyetértve teljes nyilvánosságot szorgalmaz az ügyben.
Hozzátette: egyetértenek Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető javaslatával, miszerint hétfőn az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága, és – amennyiben ebben a kérdésben összeül – a külügyi bizottság is nyílt ülésen tárgyalja az ügyet.
Szijjártó Péter azt mondta: André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője a KKM-nek tíznél kevesebb magyar állampolgárról beszélt, aki nem léphet be az Egyesült Államokba, de neveket nem közölt. Azzal kapcsolatban, hogy az ügyvivő egy nyilatkozatában kormánytagok érintettségéről ejtett szót a beutazási tilalommal összefüggésben, Szijjártó Péter kijelentette: az amerikaiak kormánytagokat nem tájékoztattak arról, hogy ne utazhatnának az Egyesült Államokba.
Szijjártó Péter kiemelte: nagyon komoly ügyről van szó, amelyben sem találgatásoknak, feltételezéseknek, “homályosításnak” nincs helye.     Magyarország továbbra is várja, hogy minél előbb bocsássák rendelkezésére azokat a – budapesti amerikai nagykövetség közleménye által – hitelesnek nevezett információkat, amelyek alapján az Egyesült Államok kormánya korrupció vádját fogalmazta meg magyar állampolgárokkal szemben – tette hozzá.
Szijjártó Péter azt is elmondta, hogy a tervek szerint kedden Washingtonban találkozik Victoria Nulanddel, az Egyesült Államok európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettesével, és reményei szerint ezt a kérdést is meg tudják vitatni. Közölte továbbá, hogy az Egyesült Államokból Kanadába utazik, mindezt megelőzően pedig hétfőn Luxemburgban vesz részt a külügyek tanácsának ülésén. Így az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának hétfői és a külügyi bizottság esetleges keddi ülésén Magyar Levente, a tárca gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára vesz majd részt.
A miniszter hangsúlyozta: Magyarország és az Egyesült Államok szoros szövetségesek. A két ország gazdasági és védelmi együttműködését kiválónak nevezte, megjegyezve, hogy Magyarország Ukrajna szomszédjaként most a NATO-ban kiemelt jelentőségű országnak számít.
A Napi Gazdaság internetes oldalán csütörtökön megjelent értesülés szerint több amerikai érdekeltségbe tartozó intézménnyel és céggel szemben is adóhatósági vizsgálat folyik Magyarországon. A lap szerint az amerikai fél erre adott reakcióként arra készül, hogy megnehezítse a vizsgálatokban érintett hatóságok vezetőinek beutazását az Egyesült Államokba.
Az M1 Híradójának megkeresésére a budapesti amerikai nagykövetség csütörtökön közölte: nincs tudomása arról, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Magyarországon működő amerikai cég vagy intézmény ellen vizsgálatot folytatna, és semmilyen amerikai lépésre nem került sor ilyen vizsgálat következményeként. A külképviselet ugyanakkor közölte, hogy “bizonyos magyar magánszemélyekről” úgy találták, nem jogosultak a belépésre az Egyesült Államokba, ugyanis “hiteles információ áll rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy ezek a személyek korrupciós cselekményekben vesznek részt vagy azokból hasznot húznak”.
A magánélet védelmét célzó amerikai törvények miatt a neveket azonban nem adhatják ki – tették hozzá.
André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője egy pénteki háttérbeszélgetésen azt mondta, magyar kormányzati tisztségviselők azok, akik nem léphetnek be az Egyesült Államokba, mivel az amerikai hatóságok szerint korrupcióban érintettek. Az M1 Híradójának adott interjúban André Goodfriend viszont már kormánytagokat említett.
Az ügyvivőt pénteken bekérették a Külgazdasági és Külügyminisztériumba. Szijjártó Péter aznapi sajtótájékoztatóján kiemelte: amennyiben az amerikai kormány nem bocsátja rendelkezésre a kért információkat, magára vonja annak gyanúját, hogy csak befolyást akar gyakorolni bizonyos ügyekben.
A baloldali ellenzéki pártok tájékoztatást és vizsgálatot kértek a magyar kormánytól.
Hétfőre összehívta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke. Az MSZP külügyi bizottságának tagjai saját testületükben a külügyminisztert hallgatnák meg az ügyben.

Forrás:MTI