Szigetvári: minden lehetőség adott, hogy a kerületekben megszülessenek a megállapodások

Az Együtt-PM nagyra értékeli, ami szerdán történt, és a szövetség véleménye szerint minden lehetőség adott arra, hogy a fővárosi kerületekben megszülessenek a megállapodások az októberi önkormányzati választáson való indulásról – mondta Szigetvári Viktor az MTI megkeresésére.

    Az Együtt-PM ügyvezető társelnöke azt mondta: központilag arról kell megállapodni, hogy Falus Ferenc főpolgármester-jelöltségét az MSZP, a Demokratikus Koalíció és az Együtt-PM is támogatja, és erről lesz is megegyezés.
    A szerdai történéseket értékelve kijelentette: eljutottak oda, hogy egy közös rendezvényen be tudnak majd számolni a Budapesten kialakított összefogásról, de azt kevésbé tartotta lényegesnek, hogy a megállapodást milyen formában írják alá.
    Összegzésként azt mondta: “a lényeg, hogy a politikai egyezség kialakításához közelebb kerültünk a mai napon”.
    Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnöke korábban – a párt budapesti elnökségének szerdai ülése után – újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy minden nyitott kérdés lezárult, az összes helyi szintű felvetést tisztázta a budapesti önkormányzati választási együttműködésben érdekelt három fél. Azt mondta, pontot tettek a tárgyalási folyamat végére, a végleges megállapodás tervezetét szövegezik, és azt hamarosan a Demokratikus Koalíció és az Együtt-PM is aláírja.
Forrás:MTI