Szeretnék egy jót meccselni!

Gutai Marcell – Skroby – Juhász Média Kft. Honda Civic Type-R Salgó Rally 2020 – 2020.07.18-19.

 

Villáminterjú Gutai Marcell rallyversenyzővel a Salgó Rally 2020 előtt.

Kilenc gyors egy nap három pályán.

PRF_7735

5-10-27 kilométeres szakaszok várnak rád és navigátorodra Skrobyra. Ezek közül egyedül Kazárorról van tapasztalatod. Melyiktől tartasz a legjobban és miért?

– Szia Hajóka! Szerencsére az első ORC versenyemet egy olyan helyszínen teljesíthetem, ahonnan legalább egy kis tapasztalatom van, hiszen tavaly itt debütáltam Rallye2-ben a kis Picanto-val. A kazári pálya már akkor is nagyon tetszett nekem, hiszen egy rövid, tempós gyorsasági. Igaz idén egy kicsivel rövidebb formában lesz, hiszen nem fogunk a derékszögig elmenni, de szerintem hasonlóan fogom azt élvezni, mint tavaly. 2019-ben a mátrakeresztesi gyorsasági fordított irányban szerepelt, úgyhogy valamennyi tapasztalatom van arról a gyorsaságiról is szerencsére. Itt szerintem minden versenyzőtársam nevében beszélhetek, hogy az igazán nagy kérdőjel a hosszú szakasz lesz, hiszen azon a pályán nagyon kevesen versenyeztek, sajnos vannak olyan pilóták, akik ezt a kérdést már megválaszolták önmagukban, de én és Skroby ezzel nem foglalkozunk.

IMG_5862

 Van-e lehetőséget korábbi videókból felkészülni erre a versenyre?

– Igen szerencsére nagyon jó pilóták is feltöltötték a tavalyi Salgóról a kazári gyorsot és Kőváry Barna 2009-es mátraszentimrei belsője is megtalálható Youtube-on, ezek mellett a külső videókból is próbálok információt kinyerni.

 Összesen 121 versenykilométert kell a lehető legrövidebb idő alatt megtennetek. Tudtatok-e valahol tesztelni a Salgó rali előtt?

– Habár a vírus miatt kialakult helyzet eléggé leszűkítette a lehetőségeinket a tesztelésre és a tesztversenyeken való részvételre, de így is azt tudom mondani, hogy sikeres felkészülési perióduson vagyunk túl, hiszen csapat szinten tudtunk tesztelni Máriapócson, el tudtunk indulni a Zabar-Domaháza Rallye3-as versenyen és ezek mellett tudtunk kupával jöttünk haza a Kabáról és legutóbb 11-én Alsózsolcáról is a Delta Hungária kupáról!

 Hogy érzed mire lesz elég az a pár verseny ahol indultál a Salgó Rali előtt? Mi  is a célod 2020 első ORC versenyén? 

– Kettős érzések vannak bennem a várt eredménnyel kapcsolatban, hiszen ez lesz életem első ORC versenye. Igazából gyorsasági kilométerből, még nem érzem azt, hogy olyan sok lenne bennem a Hondával, de egy kis tapasztalatom már van a pályákról, nem az ismeretlenbe fogok fejest ugrani és ezen a versenyen tavaly is jól szerepeltünk. Én annak örülnék a legjobban, ha egy jót tudnék meccselni a versenytársakkal.

Köszönöm a Juhász Média Kft-nek a lehetőséget és a barátaimnak a bíztatást!

Fotó: Pánya Péter

– Hajósi Miklós –