Szerény, de stabil növekedés 2013-ban a Budapest Airportnál

A  hivatalos adatok szerint 8 520 880 utas fordult meg a Budapest Airport terminálján, ami 0,2 %-os növekedés 2012-höz képest. A tavalyi év végére a Budapest Airport beruházásainak összege a privatizáció óta meghaladta a 100 milliárd forintot.

bud_kiemelt_cikk_lista_lead2013 a konszolidáció éve volt a Budapest Airport életében, amikor sikerült stabil alapokra helyezni az eddig elért eredményeket és megteremteni a további fejlődés alapjait. Az utasforgalom 0,2 %-kal nőtt az előző évhez képest és egészen pontosan 8 520 880 főt tett ki 2013-ban. A légiközlekedés általános helyzetét mutatja, hogy mindezt 83 330 ún. gépmozgással, azaz le- és felszállással tudták megoldani a légitársaságok, ami -4,3%-os visszaesés még a tavalyi évhez képest is. Ez azt is jelenti, hogy a légitársaságok igyekeznek egyre jobb kihasználtsággal üzemeltetni a repülőgépeiket, a Budapestről induló és ide érkező járatok átlagban 76,2 %-os kihasználtsággal, ún. load factorral közlekedtek. Némileg csökkent a légiáru szállítás is, ami tavaly 92 112 tonna cargót tett ki, vagyis 1,1%-al kevesebb volt, mint 2012-ben.

Tavaly kis mértékben tovább növelték részesedésüket az utasforgalomból a diszkont légitársaságok, amelyek 4 503 930 fős forgalmukkal a ferihegyi utasok 53 %-át adták. A hagyományos, ún. full service légitársaságok 3 586 020 utassal a forgalom 42 %-át adták, a charter-járatok 4 %-kal részesedtek a forgalomból és 352 080 utast szállítottak. A kisgépes és egyéb járatok utasai tették ki a forgalom fennmaradó 1%-át.

Az elmúlt évben számos légitársaság indított újabb járatokat Budapestre, illetve bővítette meglévő járatainak sűrűségét. 2013-ban sok egyéb mellett a Wizz Air elindította Moszkva vnukovói repületrére új járatát, tavalytól repül a magyar légitársaság Isztambulba, Bakuba és Dubajba is. A budapesti repülőtéren a Wizz Air immár hétgépes Airbus A320-as flottát állomásoztat, amellyel 2,2 millió utast szállított. 2014. nyári menetrendi időszakától pedig a Wizz Air 8 géppel teljesíti az egyre bővülő menetrendjét.

2013-ban tért vissza Budapestre oslói és koppenhágai járatival a skandináv SAS légitársaság is. Az Észak-Európából érkező utasoknak egyre nagyobb választék áll a rendelkezésükre, hiszen a Norwegian elindította helsinki járatot is a meglévő Koppenhága, Stockholm és Oslo mellé. Oroszországból heti két szentpétervári járattal nyitott a UTair és ősz óta a belarusz fővárost szintén heti két járattal köti össze a Belavia, amely Budapestről Belgrádba is továbbrepül.

A brit Jet2.Com elindította rendszeres járatát az angliai East Midlands/Nottingham repülőterére és 2014. áprilisától felújítja a leedsi járatot is. Mivel a holland KLM napi négyre emelte amszterdami járatainak a számát, ezért a Transavia diszkont leányvállalat Rotterdamból indított új járatot, amely szintén nagy népszerűségnek örvend az utasok körében. Ugyancsak bővítette járatainak számát a német fővárosba közlekedő airBerlin, amelynek gépeivel a hét legtöbb napján naponta kétszer is lehet találkozni Budapesten.

„Bizakodóan tekintünk az idei évre, a jelenlegi előrejelzéseink szerint akár 3-4 %-os forgalomnövekedéssel is számolhatunk Budapesten, persze csak ha nem történik semmi váratlan a légiközlekedésben.” – hangsúlyozta Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója. Hozzátette: „Továbbra is elkötelezettek vagyunk a budapesti repülőtér fejlesztése mellett, amit az eddig befektetett 320 millió euró, azaz mintegy százmilliárd forint bizonyít a legjobban. Különösen büszke vagyok arra, hogy az utasok visszajelzései alapján évről évre egyre jobb minőségű szolgáltatásokat tudunk nyújtani azoknak, akik Budapesten szállnak repülőre.”

Az ACI, a Repülőterek Nemzetközi Szövetsége nemzetközi szabványok szerint negyedévente anonim felmérést végeztet az európai repülőtereken arról, hogy az utasok milyennek találják az ott kapott kiszolgálást. A budapesti repülőtér megítélése 2011 óta folyamatosan, ugrásszerűen javul, egyes kategóriákban Európa legjobb repülőtereivel (71 repülőtér közül) együtt osztozik ez első tíz helyezés egyikén.

A Budapest Airport 2013-ban jelentős ingatlanfejlesztéseket hajtott végre, tovább növelve a repülőtér munkahelyteremtő képességét. Az Airport Business Park fejlesztésének első ütemeként a repülőtér déli oldalán tavaly mintegy 10 millió eurós beruházásban elkészült a DHL két magyarországi üzletágának, a DHL Global Forwardingnak és a DHL Freight-nek a repülőtéri központja. Ez összesen 8 000 m²-es raktárból, 3 000 m²-es irodákból és 6 000 m²-es ún. manőverező területből áll.

Ugyancsak 2013-ban adta át a Budapest Airport a Lufthansa Technik Budapest számára az új, 2 000 négyzetméteres repülőgép-alkatrész raktár épületét, amelynek révén a karbantartó- és javítócég sokkal hatékonyabban tudja kihasználni meglévő hangárkapacitásait a repülőtéren. Közvetlenül az új raktár szomszédságában készült el a Budapest Airport új, zajvédett hajtómű próbázóhelye, amelyet 1 millió eurós, azaz 300 millió forintos beruházásban épült meg. Ennek révén úgy lehet a repülőgépek hajtóműveit földi körülmények között kipróbálni, hogy az nem zavarja a közeli XVIII. kerület lakosainak pihenését. Szintén 2013-ban készült el a Wizz Air számára az új Airbus A320-as repülőgép szimulátor, amelyet a holland Flight Simulator Company B.V. üzemeltet és ahol a Wizz Air személyzetek felkészítése, vizsgáztatása zajlik.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*