Szavak a dolgok mögött

A Fővárosi Ítélőtábla újra a Polgári és Közigazgatási Kollégium Werbőczy-termébe invitálta a sajtó képviselőit, ahol folytatódott a szervezet – hiánypótló – Médiaklub eseménysorozata, egyúttal a 15. évforduló kapcsán az idáig vezető útról is képet kaphattak az újságírók. Az új büntetőeljárási törvényről ugyancsak szó esett.

dav

Dr. Ribai Csilla, a Fővárosi Ítélőtábla elnöke tájékoztatta a klub vendégeit az ítélőtáblák felállításának történetéről, így az 1868. évi LIV. törvénycikk és a 2002. évi XXII. törvény rendelkezéseiről. Egy meglepő adattal is szolgált: 2003. július 1-től 2018. május 31-ig a Fővárosi Ítélőtábla kollégiumaihoz összesen 150 589 ügy érkezett!

Az elnöki összegzést követően dr. Ujvári Ákos a Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának kollégiumvezetője, sajtószóvivő áttért a július 1-én hatályba lépett új büntetőeljárási törvény ismertetésére, összefoglalva az új eljárási kódex bíróságokat érintő legfontosabb változásait. Kiemelte, hogy változik a bíróság összetétele, a vádlott tárgyaláson való jelenléte, új intézményként jelenik meg a vádemelést követően a kötelező előkészítő ülés, továbbá módosulnak a bizonyításra és a másod-, harmadfokú eljárásra vonatkozó szabályok. A szakember hangsúlyozta: az Országos Bírósági Hivatal a bírák felkészítése érdekében képzést szervezett, s az OBH közreműködésével az új büntetőeljárási törvényhez kapcsolódóan a bírák számára online, 1500 oldalas tananyag is készült.

A sajtó képviselői kötetlen eszmecserét követően, az OBH új büntetőeljárási törvénnyel kapcsolatos tájékoztató kiadványaival és a Fővárosi Ítélőtábla által készített tanútájékoztató füzetekkel is megismerkedhettek. A Médiaklub megint igazolta, hogy a mottójául választott Márai-idézet szellemében működik. A mondat egyébként így szól: „minden részletet ismerni kell, mert nem tudhatjuk, melyik fontos, mikor világít egy szó a dolgok mögé…”

 

Forrás: FI sajtó

Fotó: Horváth Gábor Miklós