Számos konferenciát rendezhetünk a 2016-2020-as időszakban is

(Képünkön az MT Zrt. munkatársai balról jobbra: Langer Katalin, Kenyér Tímea, Csesznok Júlia, Glázer Tamás, Németh József, Sipos Alice)

(Képünkön az MT Zrt. munkatársai balról jobbra: Langer Katalin, Kenyér Tímea, Csesznok Júlia, Glázer Tamás, Németh József, Sipos Alice)

Budapest mint rendezvényhelyszín iránt töretlen a nemzetközi érdeklődés: a szakkiállításokon folytatott tárgyalások célja, hogy a 2016-2020-as időszakban még több üzleti eseménynek adjon otthont Magyarország. A Magyar Turizmus Zrt. idén is részt vesz Európa egyik legjelentősebb hivatásturisztikai vásárán, a november 17. és 19. között Barcelonában zajló EIBTM kiállításon. A jövő évtől a hivatásturisztikai piacon is az új külképviseleti koncepciót alkalmazza az MT Zrt.: tevékenységét regionális jelleggel terjeszti ki az egymáshoz közeli küldőországokban, így például Spanyolországból éri el Portugáliát is.

150 ország mintegy 3000 kiállítója mutatkozik be több mint 15500 szakembernek három nap alatt az EIBTM kiállításon, Spanyolországban. A kiállításon az MT Zrt. Kongresszusi Irodája képviseli hazánk hivatásturisztikai kínálatát 104 m2-es standon, 24 társkiállító – 10 szervezőiroda, 9 szálloda, rendezvényhelyszínek és egyéb szolgáltatók – együttműködésével. A partnerek között jelen van a magyarországi rendezvénypiac jelenleg legnagyobb konferenciahelyszínét biztosító vállalata, a Hungexpo is. A Magyar Turizmus Zrt. magas szinten képviselteti magát: a hazai ajánlatok bemutatását célzó tárgyalásokat Glázer Tamás turisztikai vezérigazgató-helyettes és Langer Katalin nemzetközi és kongresszusi igazgató vezette. A megbeszélések alapján továbbra is érzékelhető a corporate (céges rendezvény) szegmens képviselőinek újra növekvő érdeklődése Magyarország iránt. Hangsúlyos emellett a nívós incentive programok iránti igény, a nagyobb konferenciák új helyszíneken történő megrendezésére való törekvés, és a fogadó városok és országok által – a konferencia megnyerése érdekében – biztosított hozzáadott értékek tudatos keresése. A cél konkrét üzletek kötése, rendezvények Magyarországra hozatala a 2016-2020-as időszakra. A konferenciák tekintetében a pályázás már a 2018-2022-es időszakra vonatkozóan zajlik, és a visszajelzések alapján egyértelmű: Magyarország továbbra is “hot”, trendi helyszínnek számít.

Az MT Zrt. Portugáliára is kiterjeszti tevékenységét

Spanyolország minden év novemberében elsődleges találkozási pontja a hivatásturisztikai piac szereplőinek, a Magyar Turizmus Zrt. azonban nem csak ennek apropóján, hanem egész évben kiemelt figyelmet fordít hazánk 13. legfontosabb turisztikai küldőpiacára. A spanyol vendégeknek éves szinten már közel 400 ezer vendégéjszakát köszönhetnek a magyarországi kereskedelmi szálláshelyek, és az MT Zrt. további bővülésre számít. A társaság hamarosan bemutatja 2016. évi marketingtervét, benne az új külképviseleti koncepcióval, amely a regionalitásra épül. Ennek lényege, hogy a társaság a meglévő külképviseletek tevékenységét kiterjeszti a hasonló kulturális jegyekkel, attitűdökkel rendelkező régión belül. Így például a spanyol külképviseletén keresztül Portugáliában is megjelenik, ahonnan szintén növekvő érdeklődés figyelhető meg hazánk iránt.  Magyarország számára versenyelőnyt jelent, ha megfelelő szinten képviselteti magát azokban a turisztikai küldőországokban is, amelyekre más desztinációk sokszor kisebb figyelmet fordítanak.