Szalay: „Nem tudjuk folytatni…”

Rettenetesen nehéz – igaz, abszolút logikus – döntést hozott az Opel Dakar Team párosa: nem folytatja a 2021-es Dakar ralit. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős pénteken kétkerékhajtással nem vágott neki az emberpróbáló dűnéknek (nem tudott volna átmenni rajtuk), ezzel tulajdonképpen ki is szállt az érdemi küzdelemből, hiszen ez kizárást von maga után. Az egyetlen lehetőség a joker maradt volna, amellyel a napi értékelésben szerepeltek volna, az összetettben azonban nem, ám tartalék-alkatrészek hiányában sajnos ez sem volt opció. 

szalayesbunkoczi

„Huszonöt éve, amikor először indultam a Dakaron, az elejétől kezdve szenvedtünk, és ez most sajnos megismétlődött – mondta Szalay Balázs, akinek ez a 15. Dakarja, s közülük kilencet befejezett. – Már az első napon nagy hátrányba kerültünk, amikor eltört a kormányösszekötő, onnantól minden egyes nap szenvedés volt a rossz rajthely és a technikai gondok okán. Aztán tegnapelőtt, amikor leestünk egy dűnéről és megcsavarodott a kardán, ámokfutássá vált számunkra a Dakar. Akkor Fazekas Karcsiék még kihúztak minket a táborig, s a fiúk egész éjjel szerelték az autót, ám sajnos a mért szakasz rajtja után tíz kilométerrel kiderült, hogy nincs hátsó hajtás. Kétkerékhajtással pedig képtelenség lett volna végigmenni a szakaszon. Az egyetlen helyes döntést hoztuk meg azzal, hogy visszafordultunk és közúton közelítettük meg a tábort, de pokolian nehéz volt az a néhány perc, amíg döntésre jutottunk. Ez ugyanis azt jelentette, hogy kizárnak minket a versenyből. Lenne lehetőségünk felhasználni a jokerünket, amivel az experience kategóriában továbbmehetnénk úgy, hogy csak a napi értékelésben szerepelnénk, az összetettben nem. Ám mivel a tartalék-alkatrészeinket feléltük az elmúlt napokban, ezzel a lehetőséggel sem tudtunk élni, úgyhogy a Dakar ma sajnos befejeződik számunkra. Öröm az ürömben, hogy jó néhány hasznos tapasztalatot szereztünk az elmúlt napokban, ezek mindenképp hasznosak lesznek, amikor visszatérünk.”

Bunkoczi László is vigasztalhatatlan volt a kiesés miatt, ám ő már egy kicsit a jövőbe is nézett.

„Szomorú nap ez a csapat számára, de átgondolva az elmúlt szakaszok rumlijait, azt a döntést kellett hozni, hogy nem folytatjuk – mondta a navigátor, akinek ez a tizedik Dakarja. – Úgy érzem,  a csapat is és mi is mindent megtettünk, hogy tovább tudjunk menni, de nincs kardánunk, a difijeink nagy részét is feléltük, így pedig ez nem lehetséges. A Dakaron a siker titka az egész éves felkészülés, nekünk az autó felkészítésére most két hetünk volt, hiszen viszonylag későn derült ki, hogy tudunk indulni, és ez lett az eredmény. Nincs más hátra, mint hazamenni, és nekiveselkedni a munkának, hogy újra eljöhessünk. Sok földrészen, sok országban megmérettük már magunknak, és ha már ennek a szaúdi Dakarnak nekifogtunk, jó volna ezt is kipipálni. Balázzsal együtt mindent megteszünk érte, hogy így legyen.”